Függöny fel – színház és propaganda a Nagy Háborúban

A színház világa nem csupán a béke, de a háború idején is fontos társadalmi események színhelye lehet. A Habsburg Történeti Intézet első világháborús centenárium programsorozatában ezúttal a Csárdáskirálynő bécsi bemutatójának 100. évfordulóján a színház, propaganda és háború kapcsolatát vizsgálta.

Mivel alkalmi társulatot szervezni a frontra nem volt egyszerű feladat, így a kor ünnepelt sztárjai, Makay Margit és Csortos Gyula helyett jóval kisebb kaliberű színészekkel kellett beérnie a szolgálatot teljesítő, szórakozni vágyó katonáknak - mondta Csiszár Mirella, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet osztályvezető, gyűjteményvezető munkatársa. A Színészkatonák, fogolyprimadonnák című előadás a front- és hadifogolyszínházak világába kalauzolta el a közönséget. A frontszínházak célja a katonák szórakoztatásával a harci morál növelése volt, míg a hadifogolyszínházakban a fogvatartott magyar katonák saját mindennapjaikat igyekeztek elviselhetőbbé tenni. Csiszár Mirella hozzátette, a szibériai krasznojarszki tábor részben istállóépületből kialakított csaknem 500 fős alkalmi színháza a korszak magyarországi kőszínházainak befogadóképességéhez volt mérhető.       

Eredetileg az "Éljen a szerelem!" címet viselte volna, ám végül egy ekkortájt bemutatott hasonló nevű előadás miatt lett Csárdásfürstin, azaz magyarul Csárdáskirálynő a népszerű operett, idézte fel Gajdó Tamás, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tanácsosa a darab bemutatójának történetét. A mára világhírű operett bécsi premierének fogadtatása finoman szólva is vegyes volt: az osztrák kritikusok "csapnivaló tákolmánynak" nevezték, míg a pesti tollforgatók a magyar nép kigúnyolását látták benne. A Gábor Andor fordítása nyomán megszülető magyar adaptáció ennek nyomán már "hazafiasabbra" sikerült: kikerült például a műből a később kultikus szereplővé váló Bóni gróf román származása. Gajdó Tamás megjegyezte: az immár nemzeties Csárdáskirálynő Magyarországon hatalmas közönségsikert, és a korszakban egyedülállóan nagy bevételt hozott.

Gerő András We are the best című előadásában bemutatta, miként vált a színház az első világháború időszakában a háborús propaganda szerves részévé. Míg a színházak vezetői kiváló üzleti lehetőséget láttak a háborúban, addig a politikusok a mozgósítás eszközeként tekintettek a népszerű előadásokra. Az érdekek találkozásából voltaképpen "propagandafunkcióval ellátott hitvallásdarabok" születtek, melyek egyfajta "nemzeti delíriumként" funkcionáltak, fogalmazott Gerő. Ma már derültséget okoz a Mindnyájunknak el kell menni című darab, melyben a zsidóság képviselői és az egyébként háborúellenes szociáldemokrata szereplő is végül a fegyveres harc mellett ágáltak. Gerő András szavaival élve: 1914 őszén a színház képes volt elhitetni a magyar emberekkel, hogy a háborús részvétel egyet jelenthet a mindent elsöprő magyar győzelemmel.

A Habsburg Történeti Intézet, a XX. Század Intézet és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság a Színház a háborúban című konferenciával megkezdett centenáriumi konferenciasorozatát folytatja, melyben időről időre újabb szempontokból mutatja be az első világháborút.

Az eseményen – melyen a hátország és a frontvonal színházi világa került felidézésre – Csiszár Mirella, Gajdó Tamás és Gerő András ismertette kutatási eredményeit.