Frontmozi-vetítéssorozatunk 2018. évi első alkalmán François Ozon 2016-os alkotását tekinthették meg a Kino Café Moziba látogatók.

A film előtt Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója Varró Attila filmkritikussal beszélgetett.

Békés Márton felvezetésében elmondta: a Frantz iránt a Frontmozi-sorozat történetében eddig példátlan mértékű érdeklődés volt tapasztalható, előzetesen a lehetségesnél kétszer többen szerettek volna bejutni a vetítésre.

Varró Attila a rendező személyét illetően leszögezte: meglepő, hogy a megosztó témákat feszegető François Ozon egy első világháborús történelmi témához nyúlt, ez az életműben egyedülállónak tekinthető. Mint mondta, számos további nagyjátékfilmje témájában és megvalósításában is merőben különbözik ettől az 1932-es filmet remake-ként feldolgozó 2016-os mozitól. Ahogy a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója elárulta, Ozon további filmjeire kimondottan a „szatirikus humor és a szexualitás” kötetlen ábrázolása jellemző.

Varró Attila a moziról elmondta, a melodrámának mint műfajnak az elmúlt években van egy komoly újraértékelése, ebbe kapcsolódott be a francia rendező is: Ozon elővett egy „klasszikus, rossz értelemben vett melodrámaiságnak minden jegyét felmutató 1932-es hollywoodi giccsfilmet”, és azt „radikálisan átgyúrta”, átgondoltabbá, mélyebbé tette – hangsúlyozta a filmkritikus. „Tulajdonképpen a film közepén lezárja az eredeti filmet, majd ugyanezt a történetet egy nagyon érdekes csavarral még egyszer elmeséli”, egy másik szereplőn keresztül. Először látunk egy férfi történetet, beleékelődve egy női drámával, majd ugyanez következik fordítva – árulta el.

„Klasszikus kritikusi közhely, hogy a remake mindig rosszabb. Na, ez a minősített ellenpéldája ennek”, hiszen a 2016-os feldolgozás „kategóriákkal ugorja meg az eredeti film színvonalát” – szögezte le Varró. A filmkritikus azt is megjegyezte, érdekes megfigyelni, hogy a homoszexualitás témájával többször foglalkozó filmrendező ebbe a nagyon komoly keretbe, a francia és a német háborús ellenállásnak és a háborús drámának az „igen konzervatív és nagyon sötét szövetébe” hogyan szövi bele „nagyon finoman ugyanezt a homoszexuális olvasatot.” Varró úgy látja, ezt pusztán azzal éri el, hogy visszatartja a főhős alapvető motivációit, így a film elő felében a nézőt önálló megoldások megkonstruálására kényszeríti.

A film rövid leírása:

1919-et írunk, az első világháború véget ért, a hatása azonban nem múlt el nyomtalanul. A német Anna vőlegényét, Frantzot gyászolja, aki a fronton vesztette életét. Egy nap titokzatos férfi jelenik meg Frantz sírjánál, akit rejtélyes kapcsolat köt a halott katonához. A francia Adrian jelenléte nem csak a német kisvárosban okoz konfliktust, Frantz szüleit is felkavarja fiuk régi párizsi barátjának látogatása. Anna utánajár a két férfi ismeretségének, Franciaországba is követi a Párizsba visszatérő férfit, miközben folyamatosan viaskodik az érzéseivel is.

(A leírás forrása: port.hu)