Hírek
Világháborús emlékmű újult meg Lendvajakabfán
2018. április 16.
A Zala megyei településen huszonhét, az első és a második világháború során elhunyt helyi lakos nevét őrzi a most felújított emlékmű.
„Az első világháború után eldőlt: nem hagyjuk magunkat, és erre joggal lehetünk büszkék”
2018. április 4.
Mezőkövesden folytatódott az Első Világháborús Centenáriumi Emlékév keretében zajló pedagógus-továbbképzési program. A bemutatón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntötte a tanárokat, majd Schmidt Mária kormánybiztossal egy kerekasztal-beszélgetés keretében elemezték a korszak máig ható jelentőségét. Az esemény zárásaként Frank Füredi szociológusprofesszor tartotta meg előadását.
Felavatták a felújított I. világháborús emléktáblát
2018. március 23.
Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság pályázati támogatásával újult meg az egykori BSZKRT (Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság – a köznyelvben „Beszkárt”) I. világháborús hősi halottainak emléktáblája a régi Üllői úti remiznél. A tábla 22 kispesti dolgozó emlékét őrzi 1925 óta.
Elszámoltatási tájékoztató a pályázók számára
2018. március 14.
2018. március 10-én, szombaton ismét sikeresen lezajlott az I. világháborús centenáriumi ünnepségsorozathoz kapcsolódó pályázatok elszámolási tájékoztatója.
A jelen megértéséhez elengedhetetlen a múlt ismerete
2018. március 6.
Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékév keretében Új világ született címmel országos pedagógus-továbbképzési program indult, amelynek célja, hogy megismertesse a legújabb történeti kutatások eredményeit, és módszertani útmutatót adjon a korszak feldolgozásához. Kóspallagon Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, valamint Schmidt Mária történész, az első világháborús megemlékezések koordinálásáért felelős kormánybiztos tartott előadást a pedagógusoknak.
Ünnepségen adták át Lövő felújított I. világháborús emlékművét
2018. január 14.
Lövő község I. világháborús felújított emlékművének átadási ünnepségét tartotta a Don-kanyar hőseinek és áldozatainak emléknapján.
Megújult az I. és II. világháborús emlékmű Bodajkon
2017. december 12.
Az avatón ünnepélyes keretek között emlékeztek azokra a hősökre, akik a családjukért, a haza védelméért, a szabadságért harcoltak és haltak meg.
Ma nyílik a kecskeméti Vasútkertben a Nemzeti Múzeum országjáró gömbsátra
2017. november 24.
Ma 14 órakor nyílik meg a Vasútparkban a Magyar Nemzeti Múzeum gömbsátra, amely egyedülálló tárlatnak ad otthont. A Többes számban – Az I. világháború és a hátország mindennapjainak valóságai című országjáró kiállítás nem csak kívül, belül is izgalmas látványelemeket kínál.
Egerben is bemutatkozott a Magyar Nemzeti Múzeum országjáró gömbsátra
2017. szeptember 19.
Szeptember 16–21. között tekinthető meg az egri Dobó téren a Többes számban – Az I. világháború mindennapjai és a háborús mindennapok valóságai című országjáró kiállítás.
Schmidt Mária: Az első világháború a mai napig meghatározza mindannyiunk életét
2017. szeptember 8.
A Többes számban – Az I. világháború mindennapjai és a háborús mindennapok valóságai című országjáró kiállítás budapesti sajtótájékoztatóján Schmidt Mária és Rétvári Bence, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság tagjai, Varga Benedek, a kiállításnak helyet adó Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, valamint Császtvay Tünde, a kiállítás főkurátora számoltak be a tárlat részleteiről a sajtó képviselőinek.