Hírek

Schmidt Mária: "Az első világháborúval eltűnt a biztonság"

Lánchíd Rádió, 2015. július 7.

Ferenc Ferdinánd és felesége meggyilkolása ürügyet szolgáltatott arra, hogy egész Európa, sőt a világ is lángba boruljon. Az első világháborúval eltűnt a biztonság, a haladásba vetett hit, ami a 19. század emberét jellemezte – mondta a Lánchíd Rádiónak Schmidt Mária.

"Legyünk büszkék a hőseinkre"

InfoRádió, 2015. július 7.

100 év után ideje ráébrednünk, hogy az első világháború valójában Európa testvérháborúja volt, és ebből a háborúból Európa vesztes kontinensként került ki – mondta el Schmidt Mária az InfoRádióban.

Új világ született

hirado.hu, 2015. július 2.

Július 8-tól látogatható a budapesti Várkert Bazárban az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság csaknem hatszáz négyzetmétert elfoglaló, nemegyszer itthon még ismeretlen megoldásokat felvonultató, Új világ született című kiállítása.

Évkönyv világháborús hősökről

hirado.hu, 2015. június 13.

Az első és a második világháború magyar hősi halottainak almanachját készíti el a Honvédelmi Minisztérium és a hadtörténeti intézet – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

"Az első világháború máig alapvető hatással van a kultúránkra"

filmvilag.blog.hu, 2015. június 9.

Békés Mártonnal, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójával a filmivilag.blog.hu készített interjút az egyedülálló kezdeményezésnek számító Frontmozi vetítéssorozat kapcsán.

Ülésezett az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság

EMMI sajtóközlemény, 2015. május 22.

Az ülés résztvevői áttekintették az eddig elindított programok megvalósításának részleteit, valamint egyeztettek a következő időszak lehetséges projektjeiről és pályázatairól.

Könyvbemutató a Terror Háza Múzeumban

MTI, 2015. május 15.

Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával megjelent, kecskeméti vonatkozású háborús albumot és tanulmánykötetet mutattak be csütörtökön a Terror Háza Múzeumban. Az MTI tudósítása.

Megújuló világháborús emlékművek

Magyar Hírlap, 2015. május 8.

Országszerte folyamatosan zajlik az első világháborús emlékművek felújítása. A felújításhoz kapcsolódó földmunkák során öt hősi halott honvéd földi maradványaira bukkantak Berekböszörményben – írja a Magyar Hírlap.

Fogolyszínház és színészkatonák

Kultúrpart, 2015. május 8.

Magyar kézben a cári korona, elfoglaltuk Oroszországot, miénk Párizs. Sőt, megteremtettük a világbékét, mindezt 1964-ben. Vagy mégsem? A kulturpart.hu írása a Színház a háborúban című rendezvényünkről.  

Színház a háborúban – konferencia a Habsburg Történeti Intézetben (videó)

2015. április 8.

A Habsburg Történeti Intézet, a XX. Század Intézet és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság április 2-án rendezett konferenciáján a Csárdáskirálynő című operett bécsi ősbemutatójának száz éves évfordulója alkalmából került felidézésére a hátország, valamint a frontvonal színházi világa. 

Facebook   Youtube   Instagram