Magyar Nemzeti Levéltár

Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) közgyűjteményi intézet, mely nemzeti kincseknek számító iratokat őriz. Célja megjeleníteni és dokumentálni a nemzet írott örökségét, és levéltári anyagán keresztül alakítani a nemzet, a kisebb és nagyobb helyi közösségek, valamint nem utolsósorban az egyes emberek azonosságtudatát.  

mnl

Az MNL munkájával segíteni kívánja a demokrácia fenntartását, az állam működésének átláthatóságát. Igazodási pontként kíván megjelenni az állampolgárok számára a társadalomban betöltött szerepüket illetően, segít a megértésben, hogy miként fejlődött-formálódott településük, környezetük és közösségük.

Az MNL épületei Budapesten az I. kerületi Bécsi kapu téren, a Hess András téren és az óbudai Lángliliom utcában találhatóak. Az intézmény összesen 73 kilométernyi iratanyagot, több mint 63,5 millió mikrofilmfelvételt és számtalan pecsétet, térképet, fotót, tervet, oklevelet őriz.

Honlap: http://mnl.gov.hu/ 

 

Facebook   Youtube   Instagram