Még egy hétig látogatható Európa legnagyobb első világháborús kiállítása

2022. szeptember 9.

Még 2022. szeptember 18-ig látogatható az „Új világ született 1914–1922” című időszaki kiállítás, amely Magyarország Kormánya és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság együttműködésének köszönhetően a Nagy Háború százéves évfordulóján nyitotta meg kapuit. Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a kiállítás főkurátora és munkatársai által megalkotott tárlat szakított az első világháborúról szóló eddigi klisékkel, hazugságokkal. A nagyszabású, interaktív, látványos kiállítás három részből áll és több mint kétezer négyzetméteren mutatja be az első világháború előzményeit, történéseit, sőt következményeit.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány főigazgatója, a tárlat főkurátora a kiállítás megnyitásakor úgy fogalmazott: „Mi arra szövetkeztünk Magyarország kormányával, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság tagjaival, hogy a Nagy Háborúnak a 21. századi értelmezését, narratíváját adjuk.” A nagyszabású kiállítás szakított az eddigi klisékkel.

 DSC0147

A győztesek, illetve a totalitárius diktatúrák által sulykolt hazugságokkal vagy féligazságokkal szemben bemutatta, hogy a hamar világméretűvé váló összecsapásnak valójában nem volt egyetlen európai győztese sem. Egész Európa belerokkant a háborúba, elveszítette vezető szerepét, az USA pedig megszerezte a világ feletti uralmat. 1914–1918 között új világ született, a háború újrarajzolta a térképeket, áthelyezte a világgazdaság súlypontjait, új ideológiákat és izmusokat segített hatalomba. Mindez pedig meghatározza a jelenkor történéseit.

Első világháború kiállítás_korona

A tárlat alapján érthetővé válik az is, hogy mi, magyarok ma miért élünk itt és így. Ez a kiállítás a gonoszságot mutatja be, de a szabadságról szól. Arra bíztat mindenkit, ne hagyja magát mások által befolyásolni. Harcoljon a saját gondolataiért, a saját igazáért. Ez a kiállítás az őszinteség kiállítása” – összegezte a tárlat üzenetét Schmidt Mária. 

 DSC6746

A kiállítás három részben mutatja be az első világháború történetét. Az „Új világ született – 1914–1922” című átfogó tárlat első része 2015 nyarán nyílt meg „Európai testvérháború”, a második szakasz pedig 2016 novemberében „A háború urai” alcímen. A kiállítás utolsó része, „Új világ született” elnevezéssel 2018 ősze óta látható. A látogatók három szinten, több mint kétezer négyzetméteren különleges installációkon, interaktív kiállítási elemeken, érintőképernyős eszközökön böngészhető bőséges információn és izgalmas kisfilmeken keresztül kapnak átfogó képet az első világháborúról. Az első világháborús emlékév kiemelkedő kulturális programját, az Új világ született 1914–1922”című kiállítást 2022. szeptember 18-ig lehet megtekinteni a Várkert Bazárban.

Fotók: Gyarmati István

Facebook   Youtube   Instagram