Hírek
Szerb és román város is lehetett volna Szeged – megérkezett a Dóm térre a Trianon-kiállítás
2022. április 7.
A Trianon 100 Összetartoztunk – Összetartozunk vándorkiállítás csütörtökön érkezett Szegedre, bár két évvel korábban kellett volna, de a koronavírus-járvány miatt nem ért ide időben.
A magyar történelem egyik legmeghatározóbb traumáját mutatja be a maga eszközeivel a trianoni békeszerződésről szóló vándorkiállítás, amely Békéscsabáról érkezett Szegedre, és április 20-áig lesz látható 10 és 18 óra között a Dóm téren. A vagonokat imitáló kiállítási tér döbbenetes erővel idézi meg az ország területének kétharmadát elcsatoló év valóságát, amikor tízezrek éltek ilyen körülmények között egyéb szálláslehetőség hiányában: 1920 nagy hideget hozó telén az elcsatolt területekről érkező magyarok sokasága tényleg vagonlakó volt.
A kiállítás megnyitó Kozma József, önkormányzati képviselő, a kulturális bizottság elnöke a kiállítás közösségi műfaj jellegére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyosan szólt arról, hogy a közösség képes tanulni a történelemből. A trianoni tragédia óriási feladat elé állította Szegedet. A negyvenhárom évvel korábbi, 1879-es árvíz után újjáépült a város, majd az első világháború lezárultával az újrakezdés kényszerével nézett szembe Szeged.
– A nagy háborút követő konszolidáció legfontosabb eseménye Szegednek az egyetem idetelepítése volt – fogalmazott Kozma József, amely „napjaikig meghatározó fejlemény”. Szerinte meg kell tanulnunk a történelemből, hogy a veszteségnél és a vereségnél is nagyobb pusztításra képes a megosztottság. Erre egyetlen módon válaszolhatunk, ha képesek vagyunk egységben cselekedni.
– Trianon szempontjából meghatározó jelentőségű hely Szeged – mondta a kiállítás másik megnyitójában László Bernadett történész, a Terror Háza munkatársa. Itt jött létre az ellenforradalmi kormány válaszul arra, hogy Budapesten kikiáltották a Tanácsköztársaságot.
– Határmenti várossá vált a békeszerződés után Szeged, amelyet francia csapatok szálltak meg. Románia és Szerbia egyaránt magának követelte a város – hangzott el a beszédben, ami kapcsán óhatatlan felmerül, hogy Szeged szempontjából teljesen máshogy is alakulhatott volna a történelem.
A Dóm alatti látogatóközpontban tartott megnyitó ünnepségen egészen varázslatosan énekelt Kubinyi Júlia. Nevének említésével az utókornak is tartozunk.
Forrás: szeged.hu
Szerző: Bod Péter