Hírek
Megnyílt a Trianon 100 Centenáriumi Utazó Kiállítás Kecskeméten
2022. február 22.
Kecskemétre érkezett a Trianon 100 Összetartoztunk-Összetartozunk utazó kiállítás. A tárlat számos forrás bevonásával, a kort megidéző kulisszákkal mutatja be a trianoni békediktátumhoz vezető utat, annak következményeit és az államiság megőrzése érdekében tett erőfeszítéseket. Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester a megnyitón többek között azt mondta: akkor hazánkban minden politikai erő egyetértett abban, hogy ez egy igazságtalan béke, törekedni kell a megváltoztatására.
A Trianon 100 Összetartoztunk-Összetartozunk vándorkiállítást 2020-ban, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján indult el, hogy bejárja az országot és 18 városban kiállítva bemutassa Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb traumáját.
Mint a tárlat nyitó rendezvényen elhangzott, az I. világháborút lezáró békerendszert tekintve az összes legyőzött állam közül Magyarország bizonyult a legnagyobb vesztesnek. Hiszen az 1920. június 4-én aláírt diktátum következményeként az ország kénytelen volt lemondani területének kétharmadáról és lakosságának közel hatvan százalékáról. Minden harmadik magyar – több mint hárommillió fő – valamelyik szomszédos állam kisebbségi sorba kényszerített, másodrendű polgára lett.
A tematikus egységekre bontott tárlat sok forrás bevonásával, a kort felidéző kulisszákkal mutatja be a Trianonhoz vezető utat, annak következményeit és az államiság megőrzése érdekében tett erőfeszítéseket.
Az utazó kiállítás ma (kedd) érkezett meg Kecskemét főterére. Az Ifjúsági Otthonban tartott megnyitón dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester idézte fel a magyar történelem legfájóbb eseményéhez vezető utat és az azóta eltelt évtizedeket. Hangsúlyozta, hogy akkor minden politikai erő egyetértett abban, hogy ez egy igazságtalan béke, törekedni kell a megváltoztatására.
– Akkor volt egy ilyen pont, amiben minden politikai erő egyetért. Eltérő nézőpontok kizárólag abban voltak, hogy erre kizárólag békés úton kell törekedni vagy akár katonai úton is, illetve hogy az összes területet kell visszakövetelni vagy csak a magyar lakta részeket – mondta beszédében dr. Szeberényi Gyula Tamás.
Az alpolgármester beszédében reményét fejezte ki a több mint száz évvel ezelőtti trauma jövőbeni végleges megoldására.
– Ez a kiállítás rámutat arra is, hogy az elmúlt 100 évben mi az, amit végig küzdöttünk Trianon örökségével. Mi az, amit nem tudtunk megoldani, hiszen a sebek begyógyulásához idő kell. Ez a kiállítás rámutat arra is, hogy új lehetőség előtt állunk a közép-európai együttműködésben. Ha partnerekre találunk a szomszédos nemzetekben, akkor a problémákat megkísérhetjük végre érdemben is megoldani – fogalmazott beszédében Szeberényi Gyula Tamás.
A megnyitón énekkel, versekkel és idézetekkel elevenítették fel a szervezők a magyar nép fájdalmát.
Dudás Bertalan, a XX. Század Intézet történésze emlékezésében többek között azt mondta, hogy az első világháború után, 102 évvel ezelőtt a győztes hatalmak nem a hosszútávú békés egymás ellett élést tartották szemük előtt, hanem saját hatalmi érdekeiknek megfelelően osztották fel Közép- és Kelet Európát és benne a történelmi Magyarországot.
A kormány a trianoni békediktátum centenáriuma alkalmából a 2020-as esztendőt a Nemzeti Összetartozás Évének nyilvánította, melyhez kapcsolódóan a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány több programot, eseményt szervezett. Bár a Trianon centenáriumához kapcsolódó megemlékezéseket jelentősen korlátozta a világjárvány, a közalapítvány nem mondott le arról, hogy méltóképpen emlékezzen meg közös múltunkról. A rendhagyó tárlat Kecskemét főterén február 22-től március 6-áig lesz látható, ahonnan Szegedre megy tovább.
Forrás: hiros.hu