Elhunyt Diószegi István

Diószegi István az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett történelem szakos diplomát 1953-ban. Ezután a bölcsészkar könyvtárának munkatársa lett, majd 1957-től kezdve az egyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történelem Tanszékén tanított. 1992 és 1999 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke lett, a magyar–osztrák, magyar–francia, magyar–lengyel történész vegyesbizottság és az MTA történelemtudományi bizottsága, valamint az Acta Historica Academiae Scientiarium Hungaricae és a Történelmi Szemle szerkesztőbizottsági tagjaként is tevékenykedett. Fő kutatási területe a nemzetközi kapcsolatok, a XIX. és XX. századi története volt, nevéhez tucatnyi monográfia megszületése fűződik.

Schmidt Mária történész, az első világháborús megemlékezések koordinálásáért felelős kormánybiztos így búcsúzott közösségi média oldalán a május 26-án elhunyt Diószegi Istvántól:

"Ha a hosszú élet ajándék, történészek esetében duplán az. Diószegi István a magyar történettudomány klasszikusa 90 évet élt, nemzedékek egész sora lett hálás tanítványa. Az ELTE Bölcsésztudományi karának legendás alakja az Osztrák-Magyar Monarchia történetére és a diplomáciatörténetre összpontosította figyelmét. Akik ismertük, ízelítőt kaphattunk arról, mi fán is terem az a "klasszikus attitűd", más szavakkal: micsoda ereje van annak a hagyománynak, melyet a magyar történésznemzedékek intellektuális finomsága képviselt oly hosszú időn át.  Nem hiszem, hogy tévedek, ha azt állítom: Ránki György-díjára volt a legbüszkébb, hiszen együtt indultak a pályán és mélyen tisztelték egymás tehetségét. Egy történet jut eszembe, annyira jellemző rá. Amikor néhány éve az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság tudományos tanácsadó testületének tagjaként lektori jelentést készített a készülő kiállítás koncepciójáról, német billentyűzetű írógépen írt. Az ékezeteket utólag és végtelen gondossággal helyezte el a szövegben. Leírta, hogy az irány jó és még rámutatott vagy féltucatnyi fontos területre. Olvasása közben tanítványnak éreztem magam egy pillanatra, még akkor is, ha összegzése az elismerés hangján szólt és közben magam is egyetemi tanárként dolgozom. Isten nyugosztalja a professzor úrat! Osztozom családja, barátai és tanítványai gyászában."