Hírek
Újravésették az elesettek neveit Földeákon
2019. május 23. – delmagyar.hu/Bakos András
Gyalogezredekbe, huszárezredbe, sőt, alföldi létükre hegyi tüzérezredbe is vonultattak be Földeákról katonákat az első világháború idején. Közülük több mint kétszázan haltak meg a harcokban, zömmel húszas, harmincas éveikben járó férfiak, de akadt közöttük épp nagykorúvá vált fiatal is – idézte fel a történelmet Kun Szabó István vezérőrnagy, a Magyar honvédség Egészségügyi Központjának parancsnoka csütörtökön, a fölújított földeáki első világháborús emlékmű avatásán.
A földeáki születésű tábornok emlékeztetett, a vidáman, bizakodva háborúba indult férfiak a mai ember számára elképzelhetetlen nehézségeken mentek keresztül, az éhség, fáradtság, betegségek, sérülések közepette. Akik épen, szerencsésen túlélték azt a négy évet, azok is maradandó lelki sérülésekkel tértek haza. Az utódok kötelessége, hogy emlékezzenek erre az áldozatra, a családok fájdalmára. Az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet a megújult emlékműre áldást kérő Olasz Attila római katolikus plébános és Kotormán István református lelkész is. Földeák 800 ezer forintot nyert a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványtól, 384 ezer forint önerővel egészítette ki a segítséget, hogy megújuljon az emlékmű.
A beruházást az első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság is segítette. Az ünnepségre a földeáki és óföldeáki képviselő-testület tagjai mellett iskolások, idősebbek, nyugdíjasok is eljöttek. A koszorúkat a helyi tűzoltó egyesület egyenruhás tagjai helyezték és igazították el a talapzaton.