Hírek
Véget ért az első világháborús pedagógusképzés
2019. árpilis 11.
Véget ért az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával, 2018-ban indított nagyszabású pedagógusképzési program. A képzések az ország több pontján zajlottak, többek között Kecskeméten, Mezőkövesden, Balatonkenesén, Kóspallagon, és Cegléden.
Az Új világ született - Az első világháború és a Párizs környéki békeszerződések tantárgyközi feldolgozásának lehetőségei című képzési program alapvető célja volt, hogy a résztvevő pedagógusok megismerjék az első világháborúra vonatkozó átfogó jellegű hazai és külföldi történeti kutatások eredményeit. Célja volt továbbá, hogy a korszak tanítására és az iskolai emléknapok szervezésére vonatkozó gyakorlataik megosztásával módszertani útmutatót kapjanak e korszak tanórai keretek közötti és tanórai kereteken kívüli feldolgozásával kapcsolatosan is. Ennek megfelelően a képzés tematikai egységei fele-fele arányban tartalmaztak történelmi és pedagógiai kérdésekkel foglalkozó tematikai egységeket.
A program 2018. február 2-án indult és 2019. április 7-én ért véget. Ez idő alatt 214 képzési csoport indult, amelyen összesen 5250 fő vett részt. A Kecskeméten, Mezőkövesden, Balatonkenesén, Kóspallagon, és Cegléden zajlott képzési programba összesen 980 közoktatási intézmény kapcsolódott be. A visszajelzések alapján a programmal való elégedettség globális átlaga 94, 8%.