Hírek
Díjazták az "Új világ született" című kiállítás készítőit
2019. március 14.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Ficzere Anett látványtervező és Makai László berendező Ferenczy Noémi-díjban, Takács Tamás Péter grafikus pedig Munkácsy Mihály-díjban részesült.
Mindhárom díjazott közreműködött az "Új világ született" című kiállítás látványvilágának megteremtésében.
„Az Új világ született – 1914-1922” című átfogó tárlat első része 2015 nyarán nyílt meg „Európai testvérháború” címmel, a következő szakasz 2016 novemberében „A háború urai” elnevezést kapta, míg a befejező rész 2018 novemberében indult „Új világ született” címmel.
Az immár teljes egészében megtekinthető kiállítás a modern kiállítástechnológia széles eszköztárával az első világháború eddigi legteljesebb bemutatására törekszik. Az „Európai testvérháború” című szakasz a boldog békeidőktől a háborús lelkesedésen át a keserű kiábrándulásig vezeti el a látogatókat, „A háború urai” című stáció egykori dinasztiák uralkodóit (pl. I. Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország királya, Ferenc Ferdinánd, a Monarchia meggyilkolt trónörököse, II. Vilmos, Németország császára, II. Miklós orosz cár), a kor nagyhatalmú politikusait, meghatározó személyiségeit (pl. Georges Clemenceau, Franciaország miniszterelnöke, Woodrow Wilson, az Egyesült Államok elnöke, gróf Tisza István, a háborús Magyarország miniszterelnöke) mutatja be, akik egy letűnt kor alakjaiként szembesültek világuk pusztulásával. A befejező, „Új világ született” című szakasz már az új világrend létrejöttéről szól. Látványos installációkon, interaktív kiállítási elemeken, érintőképernyős eszközökön böngészhető információkon és kisfilmeken keresztül válik megismerhetővé a háború vége, az azt követő évek története, a Párizs környéki békék következményei, valamint az európai, tengeren túli és magyarországi események legfontosabb csomópontjai. Vagyis az új világ megszületése.
A díjazottak (fentről lefelé: Ficzere Anett, Makai László, Takács Tamás Péter):