Új világrend született

A konferenciát Az új világrend című blokkal Schmidt Mária előadása nyitotta meg, amelyről ITT olvashatnak részletesebben. A szót ezután Frank Füredi, szociológus, a Kenti Egyetem szociológia tanszékének professor emeritusa vette át, aki Az első világháború. Háború a kultúrában címmel tartott előadást.

Frank Füredi beszédében felhívta a figyelmet rá: a nagy háború megzavarta és megszüntette azt a működő hálózatot, amelyen keresztül a nyugati társadalmak értelmezték a világukat. A háború végével azok a kulcsfontosságú értékek és eszmények, amelyben előtte a 20. század elejének elitjei szocializálódtak, teljesen kiürültek, eltűntek. „Egy erkölcsi válság bontakozott ki, amely megzavarta a folyamatosság érzését, és elvágta az összeköttetést a múlttal. Az első világháború után nemcsak egy új világ született, hanem egy újfajta ember is” – tette hozzá a szociológus, aki kifejtette: az első világháború után kirobbant identitásválság még ma is hat a társadalomra, azok a folyamatok, amelyek ma meghatározzák a kultúrát, a kultúrharcot az első világháború után indultak el.

Egy rövid szünet után Balogh András történész, diplomata: Új világrend vagy világ–rendetlenség született? címmel tartotta meg előadását, majd Valerij Muszatov volt nagykövet Oroszország és a nagy háború (1914–18) – az értékelések változása címmel tartott prezentációt.

A második blokk A háborút lezáró békemű címet kapta. A nyitó előadást Ivo Banac, a Yale Egyetem Bradford Durfee-ösztöndíjas nyugalmazott történelemprofesszora Trianon és Lausanne: út Potsdamba és vissza címmel tartotta meg, őt követte Sean McMeekin, a Bard Egyetem Francis Flournoy-ösztöndíjas professzora: A befejezetlen háború. Az 1918-as fegyverszünet és az első világháború keleti frontjai című előadásával, majd Szakály Sándor, történész. A VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója A trianoni békediktátum és a magyar haderő. Tények és lehetőségek című prezentációjában arról beszélt: a trianoni békediktátum meghatározta Magyarország 20. és 21. századi történelmét. A szerződés többek között olyan komoly katonai előírásokat fogalmazott meg, amelyek előtte elképzelhetetlenek voltak az ország számára. Példaként említette, hogy eltörölték a had- és sorkötelezettséget és a tisztek számát 1750 főre csökkentették, holott az ország megvédésére ennek a többszörösére lett volna szükség. Később, az úgynevezett Levente törtvénnyel lehetett némi korrekciót kieszközölni, és bár hivatalosan nem lehetett hadgyakorlatot sem tartani, ezt is kikerülték azzal, hogy a fegyvereket kereplővel helyettesítették – ismertette a történész, hogyan próbálták megkerülni a lehetetlen megszorításokat.

A második blokkot Peter März, történész zárta, aki Németország, az első világháború vége és a versailles-i egyezmény című előadásában beszélt Németország háború utáni megváltozott helyzetéről.

A nemzeti önrendelkezés kérdése című harmadik blokkban Alain de Benoist Új világrend és illiberális demokráciák: a liberalizmus és a demokrácia közötti különbség címmel tartott előadást. A francia filozófus rámutatott: a liberalizmus természetéből adódik, hogy a gazdasági szféra teljesen elkülönül a politikai szférától, továbbá az emberi jogok elsőbbséget élveznek a népszuverenitással szemben, a demokrácia gyakorlása pedig ily módon feltételek közé szorul. A liberalizmus szerint legitimitása csak az egyéni akaratnak van, ami a nép akarata felett áll. A hatalom a liberalizmus eszmeisége szerint nem vezetésre van felhatalmazva, csupán képviseletre – hangsúlyozta de Benoist. Az emberi jogi ideológia csak az emberiségről és az egyénről hajlandó tudomást venni, miközben a politika éppen arról szól, ami a kettő között van: a népekről, a kultúrákról, az államokról és a területekről.

A francia filozófus Carl Schmittet idézve kiemelte: egy demokrácia annál demokratikusabb, minél kevésbé liberális. Mint mondta, a liberalizmus szerint elég egy jó alkotmányos rend, azonban ez darabjaira hullik, amint megjelenik egy ellenség, aki a létünkben fenyeget minket. Ekkor a politika szükségképpen visszaköveteli jogait. Az olyan politikai társadalmak, amelyek lemondanak a szuverenitásról, az önfennmaradásról is lemondanak. A liberális demokráciák nem alkalmasak a váratlan kihívások és a nagyszabású veszélyek kezelésére – szögezte le de Benoist, hozzátéve: erre az illiberális demokráciák képesek.

Őt követte Gerő András, történész a Nyertes demokrácia, vesztes magyar nacionalizmus. A béke kezdete Magyarországon című prezentációja, melyben kifejtette: magyar politikai elit a háború után is ragaszkodott egy axiómához, vagyis az ország területi csonkitatatlanságához. Ugyanakkor ez egy hosszú évek alatt kialakult illúzió volt, mert már abban a pillanatban, ahogy megszűnt az Osztrák–Magyar Monarchia, és elvesztették az első világháborút ez az elv már kérdésessé vált, az elitnek pedig szembe kellett volna nézni mindezzel. „Ezek az emberek, a magyar politikai elit, a saját illúzióinak a foglyai voltak, elhitték, hogy a nemzeti önrendelkezési elv egy megváltás lesz, úgy hogy Magyarország területi egysége érintetlen marad” – fűzte hozzá a történész. Összegezte: Magyarországon a békeszerződés megkötése előtt nem tudták elképzelni, hogy az országot szétdarabolják, ugyanakkor kiemelte azt is: nem számított, milyen illúziója volt a magyar politikai elitnek, hiszen a győztesek másként gondolkodtak a békéről.

Joshua Muravchik amerikai író, külpolitikai szakértő, az amerikai neokonzervatívok meghatározó alakja A szocializmus születése címmel tartott előadást. Bemutatta a korai, már szocialista jelleget hordozó, társadalmi megosztáson és egyenlőségen alapuló „kommunák” történetét, amelyek szerinte eleve kudarcra voltak ítélve. Kijelentette: Karl Marx tisztában volt a kommunákra ható Owen és Fourier nézeteivel, és az utópiák helyett ő már azt vallotta, felfedezte a „tudományos szocializmust.”

Muravchik szerint a tudomány alapja az empíria, a kísérletezés, Marxnak azonban csak a jövőre vonatkozó víziója volt, a jövendölés pedig nem vált valóra. Lenin már forradalomban gondolkodott, és egy puccs-csal gyakorlatilag magához ragadta a hatalmat, hatvan évvel ezután pedig a világ 30%-a már valamilyen kommunista hatalom alatt élt. Emellett további szocializmusok is léteztek, hiszen ide sorolható a fasizmus és a nemzeti szocializmus is. Muravchik elmondta: soha nem volt még – a vallásokat is beleértve – olyan eszme, amely ilyen gyorsan tudott elterjedni, hogy aztán a 20. század végén az egész villámgyorsan essen szét. Ám még ezelőtt óriási károkat okozott a világnak, több millió ember életét tönkre téve ezzel – mutatott rá az amerikai író.

Békés Márton történész, politológus, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója Európai polgárháború Magyarországon című előadásában Schmidt Mária terminológiáját vezette tovább: ha az első világháború egy európai testvérháború volt, akkor az ezt követő időszak európai polgárháborúnak tekinthető. Leszögezte: a Párizs-környéki békediktátumok nem hogy tartós békét, de tartós tűzszünetet sem tudtak teremteni, és az ennek folyamán létrejövő tovább elhúzódott, mint maga az első világháború. Békés Márton a korszak magyarországi eseményeit mutatta be az európai történések tükrében.

Kiemelte: a világ 1914 és 1923 között gyakorlatilag „kivérzett”, az Osztrák-Magyar Monarchia pedig a központi hatalmakhoz tartozó országok veszteségének harmincöt százalékát viselte egymaga. Elmondta: Európa belépett a forradalmak korába, melynek alaphangját Lenin is Mussolini adták meg: Magyarországon az őszirózsás forradalom és a bolsevik puccs mutatja a korszaknak ezt a jellemző vonását. Ugyanakkor Békés Márton azt is kifejtette: míg Európában a világháborút követően a diktatúrák kora kezdődött – 1938-ra mindössze tíz olyan európai ország maradt, ahol demokrácia volt –, addig Magyarországon a német nácik megszállásáig diktatúráról nem lehetett beszélni. Így elmondható, hogy Magyarország a térség egyetlen hosszú távon is stabil országa tudott lenni.

Rétvári Bence miniszter-helyettes, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a konferenciát záró beszédében kiemelte: „annak a nemzetnek, amelyik nem ápolja a múltját, nem lesz jövője”. A huszadik századból Magyarország azt tanulta meg, hogy nem rendelheti alá magát izmusoknak és birodalmi törekvéseknek, hanem a nemzetbe, hitbe és a családba kell kapaszkodnia – emelte ki.