Teljesítménytúrán ismerkedtek Veszprém értékeivel a diákok

2017. június 8.

A veszprémi önkormányzat, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a Veszprém Helyőrség közös szervezésében megvalósult Jutasi Őrmester túra során szellemi és fizikai kihívások vártak a tanulókra.

A túra célja, hogy város történelmi nevezetességeivel, a múzeumok kiállításaival és nem utolsó sorban, az egykor Veszprémbe települt Jutas őrmesterképző iskola értékeivel ismertesse meg a diákokat – mondta el Szücs József ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka.

pk0607jutasiormestertura3

A tanulók induláskor egy kérdőívet kaptak, amelyet a túra állomásainak érintésével tudtak megválaszolni, illetve a tájékozódó képességet, a fegyverek szét-és összeszerelését és az állóképességet fejlesztő gyakorlatokat is megoldottak a nap folyamán.

Az idei felhívásra hat általános iskolából és öt középiskolából közel 460 diák jelentkezett. A túra kezdő és célállomása a Szentháromság tér volt. A tíz általános iskolás csoportnak 9,7 kilométeres, a kilenc középiskolás csapatnak pedig 17,5 kilométeres távot kellett teljesítenie a túra során.

Forrás és fotó: veol.hu

Facebook   Youtube   Instagram