Százkét év után ismét magyar siker Limanowában

2016. december 19.

A limanowai csata 102. évfordulója alkalmából Limanowa városában nagy érdeklődés közepette mutatták be a Halhatatlanok - Limanowa, a magyar győzelem 1914 című történelmi dokumentumfilmet. A város szervezésében három vetítésen ezren vettek részt, s mindhárom alkalommal vastaps fogadta az alkotást, melynek lengyelországi premierjén a 102 évvel ezelőtt elesett Muhr Ottmár ezredes unokája, Muhr Albert volt a díszvendég.

A Nagy Háború első fél évének történetét feldolgozó történelmi dokumentumfilmet a HM Zrínyi Katonai Filmstúdió gyártotta, forgatókönyvíró-rendezője Bárány Krisztián, társrendezője a stúdió vezetője Wonke Rezső. A film a Muhr Ottmár vezette soproni Nádasdy-huszárezred szemszögéből tárja fel az eseményeket a frontra vonulástól egészen az 1914 decemberében lezajlott döntő jelentőségű győzelem végéig. A dokumentumfilm főszereplője egy soproni közhuszár, Ujhegyi Béla fia, Ujhegyi János, aki büszkén ápolta édesapja emlékét és a limanowai győzelem történéseit. Az Ujhegyi család emlékeit történészek egészítik ki, a huszárokat pedig hagyományőrzők és színészek jelenítik meg a dokumentumfilm illusztrációs jeleneteiben.

limanowafilm02

Marek Sukiennik, a limanowai hagyományőrző egyesület vezetője méltatta az alkotást, kiemelte, hogy a dokumentumfilm úgy dolgozza fel a soproni huszárok történetét, hogy közben nem felejti el a lengyel-magyar fegyverbarátság jelentőségét, mely abban az időben meghatározó volt mindkét nemzet számára. A film Jozef Pilsudski tábornok szerepét, valamint a lengyelek részvételét is tárgyalja, miközben feldolgozza az első világháború galíciai eseményeinek fontos mozzanatait.

Muhr Albert kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy a dokumentumfilmet minél több fiatal lássa, beszéljenek a közös hősökről, tanuljanak tőlük. Épp ezért volt számára maradandó emlék, hogy Limanowa város szervezésében több száz iskolás láthatta elsők között a dokumentumfilmet.

limanowafilm03

Bárány Krisztián, a film író-rendezője hangsúlyozta, hogy a dokumentumfilm közös hőseinkről szól, éppen ezért tartja fontosnak, hogy ápoljuk a limanowai hősök emlékét. Hozzátette, az 1914-es győzelem napja évtizedeken át nemzeti ünnepe volt a magyarságnak, nemcsak azért mert Limanowánál az Osztrák-Magyar Monarchia erői megállították az orosz gőzhengert, hanem azért is, mert a pürroszi győzelemből erőt merített a magyarság, ahogy a lengyelek is. A film címe nem véletlenül lett Halhatatlanok. Egy, a limanowai csatában részt vett huszártiszt nevezte annak a harcok során elesett lengyel, s magyar katonákat.

A dokumentumfilmet szakértő történészek, és katonai hagyományőrzők is segítették, elkészítését levéltári kutatások előzték meg. A dokumentumfilm, miközben huszadik századi történelmünk egy jelentős eseményét tárja a néző elé, erősítheti a lengyel-magyar barátságot is.

limanowafilm04

A vetítés végén, melyen Limanowa város vezetői és a megyei tisztségviselők is részt vettek, a közönség állva tapsolta meg az alkotást. Muhr Albert és Bárány Krisztián is örömét fejezte ki, s abbeli reményét, hogy a dokumentumfilm, s annak üzenete minél több emberhez eljut majd.

Bárány Krisztián, filmrendező: 1984-ben született Győrben. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett, kommunikáció-történelem szakon. Már az egyetem alatt készített filmeket, előbb a Múlt-kornál, majd később a Magyar Nemzet Online-nál dolgozott. Szívügye a magyar történelem, számos interjút készített háborús veteránokkal, és más érdekes személyekkel. 2014 óta szabadúszóként kizárólag történelmi filmeken dolgozik. Munkái közül kiemelkedő sikereket ért el a Kereszthegy című 2. világháborús dokumentumfilm, illetve a közelmúltban debütáló A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című tudományos-ismeretterjesztő munka.

Facebook   Youtube   Instagram