Hódolat dédapáink nemzedékének

Aki nem járt ott, el sem tudja képzelni azt a nyomasztó érzést. Álltam a Przemysl környéki bunkerek egyikében, kikukucskáltam a kémlelőablakon, s nem fért a fejembe, hogyan lehetett itt hónapokat, éveket eltölteni, ahonnan én már félóra múltán is fejvesztve menekülnék.

S nem ám békeidőben, a történelemnek hódoló turistaként, hanem pergőtűzben, a cári fegyverek folyamatos fenyegetésében! S nem csupán élni és harcolni tudott itt dédapáink nemzedéke, de győzni is: az első világháború közepe táján megfutamították a muszka hadakat, pedig már akkor is anynyian voltak, „mint az oroszok”. Később változott a hadiszerencse, de a győzelem akkor is győzelem.

A „hősi halálgyárnak” is nevezhető bunkerövezet a przemysli erődöt védte; manapság egy részük lengyel, más részük ukrán területen fekszik. Temérdek magyar vér folyt itt el, temérdek magyar életet oltottak ki. A Monarchia seregében szolgáló bakáink megpróbáltak itt „normális” életet élni (még magyar nyelvű tábori újságjuk is megjelent), de közülük a többség soha nem térhetett vissza övéi közé: a Kárpátok külső lejtőjén védelmezték a hazát a keleti hódítók ellen, akiknek a történelemalakító jelenlétét előtte 1849-ben, utána pedig 1945-ben keservesen megtapasztalhattuk.

Jóllehet a magyar települések szívében rendre ott látjuk a hősi emlékműveket a hősi halottak névsorával, a hétköznapokban mintha némiképp eltávolodtunk volna mindattól a borzalomtól, amelyben a nagy háború magyar katonáinak része volt. Derék dolog, hogy a történelmi emlékezet fenntartása érdekében iskolabuszok indulnak az auschwitzi emlékhelyre, de a históriai összkép érdekében igazán nem ártana egy kitérőt tenniük Przemysl felé sem. S ugyanígy a nemzeti tudat szerves részévé illene tenni Isonzót és Doberdót is.

Ezt a históriai tartozást és felelősséget ismerte fel az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság is, amikor 2015. december 3-án ötletpályázatot hirdetett meg a száz évvel korábbi hőseink emlékhelyének létrehozására. A 2016-os esztendő mindenképp kitüntetett év abból a szempontból, hogy „összetalálkozik” benne az 1956-os emlékév az első világháborús emlékhelypályázattal. A grémium rangját mutatja, hogy a bírálóbizottságot Balog Zoltán miniszter vezeti, tagjai pedig elismert történészek, építészek, művészettörténészek és politikusok: civil részről Benczúr László, Fekete György, Fürjes Balázs, Hajnóczi Péter, Íjgyártó István, Keserü Katalin, L. Simon László, Rétvári Bence, Schmidt Mária és Tarlós István; katonai részről pedig Kovács Vilmos ezredes és Kun Szabó István vezérőrnagy. Balog Zoltán szerint ez a háború a XX. század egész tragikus történetének kiindulópontja. Korábban elképzelhetetlen pusztítással és szenvedéssel járt, jóllehet a háború szörnyű valósága ekkor még inkább maradt a lövészárkok mélyén, mint majd később, a második világháború idején. A háborús centenárium a négy éven át tartó megemlékezéssorozat keretében lehetőséget nyújt egy régi adósság törlesztésére is: az első világháború eddig méltatlanul elfeledett hősi halottainak emléke előtti tisztelgésre. Az ő emlékük megőrzése örök felkiáltójel, a nemzeti önazonosság fontos darabja a következő nemzedékeknek.

Száz év után végre hazánkban is méltó, a kortárs képzőművészet és építészet nyelvén megfogalmazott, ám mégsem csupán a pillanat számára készülő központi emlékhely épülhet annak a 661 ezer elesett katonának az emlékére, akik a hazáért adták az életüket. Olyan emlékmű, amely színhelyévé válhat katonai tiszteletadásnak, családi magánhagyományok átörökítésének és a Budapestre látogató turisták érdeklődésének egyaránt. Olyan megszentelt hely, amely mindenkinek lehetőséget nyújt az emlékezésre.

A pályázati kiírás hasonlóan rangos emlékhelyet vizionál, mint amilyen a világ számos országában megtalálható, s amelyekkel győzelmekre és vereségekre emlékeznek. Olyanokra, mint a Philippe Prost által tervezett Emlékezés gyűrűje a franciaországi Notre-Dame-de-Lorette-ben, a Michael Arad építész és Peter Walker tájépítész által tervezett Nemzeti 9/11 Emlékhely és Múzeum New Yorkban, a Maya Lin által tervezett Vietnami veteránok emlékműve Washingtonban, vagy éppen a Kenzo Tange építész által tervezett Béke emlékpark Hirosimában. 

Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság ötletpályázatának kiírása ide kattintva tekinthető meg.