Weninger Andrea: Új világ született a Várkert Bazárban

kultura.hu, 2015, július 8.

Nagyszabású első világháborús kiállítás nyílt a Várkert Bazárban. A kultura.hu írása az ünnepélyes megnyitóról.

megnyito

Nagyszabású I. világháborús kiállítás nyílt a Várkert Bazárban: az Új világ született – Európai testvérháború 1914–1918 elnevezésű tárlat közel 600m2-en mutatja be a korszakhatárnak is tekinthető Nagy Háború világát. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával és a XX. Század Intézet szakmai szervezésében létrejövő kiállítás július 8-tól látogatható.

Az ünnepélyes megnyitón Schmidt Mária, a kiállítás kurátora elmondta, a kiállítás kísérlet egy új és árnyalt értelmezésre. „Leginkább elődeinket szeretnénk bemutatni. Azokat az embereket, akik képesek voltak arra, hogy a hazájukért, közösségükért, hazánkért, közösségünkért meghozzák a legnagyobb áldozatot: odaadják érte az életüket. Ez a kiállítás tehát róluk és rólunk szól”– fogalmazott. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, aki meg akarja érteni a 20. századot, annak meg kell néznie a kiállítást, hiszen az I. világháború megismerése nélkül a század történelmét sem lehet megérteni. „Azt is mondhatnánk, hogy nem csak 2015-öt írunk, hanem az I. világháború kitörése utáni 101. esztendőt, hiszen a világháború mind a mai napig hatással van minden napunkra, és meghatározza nem csak a napjainkat, de az elmúlt 100 év történelmét is”- mondta.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt emelte ki beszédében, mennyire fontos az, amire a monumentális kiállítás erős vizuális eszközeivel megpróbálja ráirányítani a figyelmet: arra, hogyan éltek az emberek a fronton és a hátországban, illetve miként tudtak tovább létezni a háború befejezése után egy minden szempontból megváltozott világban. „Ez a kiállítás annak a megértését is szolgálja, hogy az identitásunk őrzése, erősítése szempontjából a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a közösségi narratívák”– fogalmazott.

A tárlat egyedülálló vizuális megoldásokkal hozza közelebb a háború borzalmait a mai kor embere számára: a mindent elemésztő, totális pusztítás egy gőzölgő fekete mocsár képében jelenik meg, míg a brutális mészárlást egy vágóhíd jelképezi. A látogatók bejárhatnak egy lövészárkot, és szembesülhetnek a propaganda tömegeket megmozgató hatásával is. Bemutatja a háború hatását az egészségügy fejlődésére és az új orvosi eljárások megjelenésére. Hangsúlyt kap a nők és a család szerepének megváltozása, a „Hősök folyosóján” pedig több mint 300, hősi halált halt katona arcképe jelenik meg, akik a történelmi Magyarország hadseregében harcoltak. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával és a XX. Század Intézet szakmai szervezésében létrejövő kiállítás július 8-tól látogatható a Várkert Bazár Déli Palotájában.

Facebook   Youtube   Instagram