A biztonságos szexért is harcolni kellett az első világháborúban

Ahogy aztán annyi minden másnál is, a XX. században ennek a kérdésnek a rendezése is egy felgyorsult, államilag jobban szabályzott keretet kapott. Soha korábban annyira szervezetten, akkora tömegben még nem vittek férfiakat a frontra, mint az első világháború során. Ehhez pedig nálunk egy a monarchia által szabályzott bordélyház-rendszer is társult.

Csütörtök délután a Habsburg Történeti Intézet rendezvényén magyar kutatók tekintették át, hogyan küzdött meg a felmerülő népegészségügyi és adminisztrációs feladatokkal az osztrák-magyar hadvezetés.

Katonák ápolónők mellett (Fortepan/Hofgesang Tamás)

Erre azért volt szükség, mert a váratlanul állóháborúvá merevedett háború egy sor közegészségügyi kockázatot felvetett. Válaszul intézményesítette a hadsereg vezetése a tábori bordélyokat, a nemi betegségek elleni védekezésképp.

Az egész struktúra olyan, mintha Foucault egy könyvébe kívánkozna: szigorúan fegyelmezett, precízen körülhatárolt működési mód, ahol az aktus minden körülménye gondosan ki van találva. Az alkalmazott nőket és a fizető katonákat rendszeresen ellenőrizték, szabályzat rögzített minden apró részletet. Korábban nem tapasztalt mértékű felvilágosító kampány indult, szigorú büntetések jártak a rendelkezéseket megszegőknek.

A háború elhúzódásával, 1915-től létrejövő bordélyok sorszámot kaptak, élükön bécsi székhellyel az osztrák-magyar tábori bordélyok főnöke állt, minden bordély élére igazgató kerül, alá egy madám, szigorú hierarchiában. A prostituáltak is egyenruhát kaptak, a tiszti prostituáltak pedig vörös jelzést tehettek harisnyájukba.

Mert a prostituáltakat is kategóriákra osztották: volt az elitosztály, akik a tiszteknek jutottak, törzstisztektől felfele, ők naponta maximum hatszor fogadtak katonát, 30-120 perc közötti intervallumban. Majd jöttek az I. és II. osztályba sorolt nők, akikhez az altisztek és a rangnélküli bakák kerültek, maximum 15 percre. A szabályzat szerint egy nap 12 katona, de Balla elmondása alapján a valóság ennél jóval kegyetlenebb volt, akár napi 30-100 fizető katonával.

Ebből a rendszerből csak lefele vezetett az út, I-II. osztályú prostituáltak sosem kerültek fel a tiszti bordélyba, viszont aki testileg vagy lelkileg annyira kikészült, hogy a bakák számára sem tartották már megfelelőnek, azzal papíron nagyon kegyetlenül bánt a rendszer. A szabályzat szerint ezeknek a nőknek fenekére billogot kellett sütni, és átküldeni őket a lövészárok túloldalára az ellenséghez. Azért csak papíron biztos ez a kegyetlenség, mert Balla semmiféle korabeli forrást nem talált azzal kapcsolatban, hogy bármikor ennek megfelelően cselekedtek volna valahol.

Tisztek a megfigyelőállásban (Fortepan, Komlós Péter)

A prostituáltak utánpótlását a hátországból biztosították, egyrészt olyan nők részvételével, akik korábban a civil világban is prostituáltként dolgoztak, másrészt pedig olyanok is érkeztek, akik a háború okozta szegénység és nélkülözés miatt kellett, hogy belevágjanak ebbe. Az azonban a korabeli feljegyzésekből látszott, hogy a bordélyok szervezése nehezen haladt, egyszerűen mert nem akadt elég jelentkező.

A valóságban a bordélyok száma elmaradt a valós igényektől, a legénységi épületek előtt mindig hosszú sor kígyózott.

Balla szerint az egész rendszernek főleg közegészségügyi szempontból volt funkciója, a monarchia seregében ugyanis komoly gondot okoztak a nemi betegségek. A szigorú szabályozással, a kötelező óvszerviseléssel (még ha a korabeli modellek hagytak is kivetnivalót maguk után), az aktus előtti és utáni fertőtlenítéssel egy év alatt sikerült felére vinni a fertőzöttek számát, 1916-ra 6 százalék körül volt az osztrák-magyar állomány nemi betegeinek aránya.

Orvosok az első világháborúban (Fortepan)

Kiss Gábor hadtörténeti levéltáros szerint is látszik, hogy a hadsereg egyszerűen nem volt felkészülve a nemi betegségek kezelésére. Pedig a fertőzések aránya az osztrák-magyar seregben még a középmezőnybe tartozott, az olaszoknál és a franciáknál például rosszabb volt a helyzet. Az is hamar kiderült, hogy a tábori bordélyok ugyan segítenek, de a fertőzések nagy részét az eltávozáson lévő katonák a hátországbeli bordélyházakban szedik össze. Ezért a belügyminisztérium igyekezett ezekre is szigorúbb szabályozásokat kivetni, amelyik bordélyház pedig nem vállalta a nyilvántartást, arra rendszeres hatósági vegzálás várt.

Azok, akik tudtak a fertőzésükről és mégis lefeküdtek valakivel, szigorú büntetést kaphattak, de persze a nők szigorúbbat, őket akár internálhatták is.

Kiss felidézett egy temesvári esetet, ahol két fiatal honvéd meg akarta úszni a frontot, ezért úgy döntött, hogy szándékosan összeszednek egy fertőzést. Kankóval fertőzött prostituáltat kerestek, és miután sikerrel jártak, fertőzötten jelentek meg a hadseregnél. Az ügyből vizsgálat lett, és a két honvéd Temesvár ismert, Móra utcai bordélyházát nevezte meg a kérdésre, hogy hol szedték össze a betegséget. Ott azonban a hatóságok mindent rendben találtak, a prostituáltak alapos orvosi vizsgálat után is egészségesnek bizonyultak. Ezután derült ki, hogy a honvédek nem nyilvántartott, titkos bordélyban voltak. És a korabeli légkörre jellemző, hogy a prostituáltakat mindezért sokkal súlyosabban büntették, a két honvéd csak pár hetes fogdát kapott, mivel utána szükség volt rájuk a fronton.

(Fotó: Ternyik András/Fortepan)

A háború előhaladtával fokozatosan nőtt a szándékos fertőzésben reménykedő katonák száma, és voltak akik egyéb trükkökhöz folyamodtak, például húgycsövükbe maró anyagot fecskendeztek, ami gennyes vizeletet eredményezett, és amit ők nemi betegségre fogtak. Kiss elmondása szerint időközben viszont az orvosok is egyre képzettebbek lettek, egyre könnyebben szűrték ki a csalókat.

A Kiss által ismert statisztikák szerint 1917 végéig a monarchia seregében megfordult 8-10 millió emberből nagyjából 1,5 millió fertőződött meg valamilyen nemi betegségben.

Nemi betegséget a korban csak háromfélét ismertek, a szifiliszt, a kankót és a lágyfekélyt (ulcus molle néven ismert akkor). Erről Forrai Judit orvostörténész beszélt, aki felsorolta azt is, hogy a kor orvosai mivel magyarázták azt a jelenséget, hogy ennyire megugrott a nemi betegek száma.

A listában semmi meglepő nincsen, a XX. század elején a monarchia orvostársadalma nagyjából konszenzusra jutott abban, hogy az okok az erkölcsök lazulásában keresendőek, mindkét nem esetében. A férfiak esetében még felmerültek olyan tényezők, mint a férfiközösség hatása, a stressz, az alkohol, a nőknél pedig az erkölcsi züllésnél jóval racionálisabb gazdasági kényszerek, a beszállásolás jelensége, illetve az angolszász sajtóban elterjedt magyarázat a “khaki fever”-ről, azaz arról, hogy ha a nők látnak egy khaki színű egyenruhát, egyszerűen nem bírnak magukkal.

Forrai szerint épp azért, mert az erkölcsi megközelítés volt a leghangsúlyosabb, a monarchia közegészségügyi programja nem jelenthetett teljes sikert. Valóban sikerült visszaszorítani a nemi betegségek számát, de mivel a felvilágosítás a korban még alig létezett, a férfiak pedig nem szerették az óvszert, ráadásul nem is sikerült teljesen kontrollált keretek közé szorítani a prostitúciót, a betegségek végigkísérték a háborút.