Főtisztnek két óra, bakának 15 perc: szex az I. világháborúban

Ahol több százezer férfi van egy helyen nő nélkül, ott előbb-utóbb bordélyok is lesznek. Különösen igaz ez a háborúk esetében, amelyek történetétől elválaszthatatlan a prostitúció. Míg az ókorban a katonák feleségeiket vitték magukkal a harctérre, néhány száz évvel később már helyi örömlányok vették át a szerepüket.

Nem volt ez máshogy az I. világháborúban sem, a négy éven át tartó állóháború azonban eddig nem ismert problémákat is magával hozott. Hogyan enyhítsék több százezer, néha hónapokig összezárt férfi szükségleteit? Mit lehet tenni, hogy ne fertőződjenek meg nemi betegségekkel? Honnan szerezzenek elegendő számú prostituáltat? A többi közt ezekre a kérdésekre adott választ a Habsburg Történeti Intézet konferenciája, amely a háború és a szexualitás kérdését vizsgálta, ismert történészek és levéltárosok segítségével.

Örömlányok a fronton. (Balla–Pollmann–Kürti: A Nagy Háború másik arca)

Forrás: XX. Század Intézet

Nő nélkül a fronton, hónapokig

Amikor 1914-ben kitört az első világháború, még senki nem gondolta, hogy az egész Európát megváltoztató küzdelem négy évig fog tartani. Azóta az is kiderült, hogy a háború gyökeres változásokat hozott a XX. század társadalmába, ez alól pedig a szexualitás sem volt kivétel. A Nagy Háborúban ugyanis minden korábbinál nagyobb tömegben és szervezettebben kerültek férfiak milliói a frontra. Nem csoda, hogy a családi környezetből kiszakított, kényszerűségből hónapokig összezárt katonák között az új helyzet komoly fegyelmi és erkölcsi problémákat okozott.

A nőhiány egy idő elteltével már olyan komoly problémákat okozott, hogy a katonai vezetők is rájöttek, valamit tenni kell. Ráadásul egy ennél sokkal komolyabb problémával is szembe kellett nézniük: a rohamosan terjedő nemi betegségekkel. A fronton három jellegzetes kórral kellett megküzdeni: a gyakran halálos szifilisszel, az enyhébb lefolyású kankóval és a lágyfekélyként ismert ulcus molle nevű betegséggel.

Évi hétszázezer nemi beteg

Mint azt Kiss Gábor, főlevéltáros a konferencián elmondta, 1915 tavasza előtt a hadseregben még nem foglalkoztak szervezetten a problémával, addigra azonban már a katonai vezetésnek is világos lett, hogy valamit tenni kell. A csapatkórházakban ápoltak fele – nem számolva a harctéri sérülés miatt kezelteket – nemi betegség miatt szorult gyógyításra. Az eltelt hónapok alatt a beteg katonák száma több mint kétszeresére nőtt, meghaladta a 12 százalékot, ami legkevesebb 700 ezer esetet jelentett évente.

Korabeli szexuális utalás. (Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat)

Forrás: XX. Század Intézet

Az önmegtartóztatás nem működött

Az sem mellékes információ, hogy az esetek többségében a bevonulók otthonról hozták magukkal a betegségeket. Az Osztrák-Magyar Monarchiában ugyanis 1000 nemi beteg férfiből már 68 a 18 éves korában megfertőződött. Még rosszabb volt az arány a nőknél, náluk 1000 betegből 91 szinte gyermekfejjel, 13-14 évesen vált beteggé. Mivel az eltávozáson lévő katonák első útja általában valamelyik helyi bordélyba vezetett, gyakran továbbadták a betegséget, vagy éppen ők kapták el azt.

Bár néhányan – például a Magyar Absztinens Orvosok Egylete – arra próbálta rávenni a katonákat, hogy gyakoroljanak önmegtartóztatást, négy és fél éven keresztül ez lehetetlen volt. A hadügyminisztérium ekkor jött rá, hogy szervezetten kell kezelni a problémát, megjelentek tehát a hivatalos tábori bordélyok.

Minden hadosztálynak egy bordély

Ezeket az intézményeket azonban nem úgy kellett elképzelni, mint egy „hagyományos”, városi örömtanyát. A katonai bordélyokat rendkívül szigorúan szabályozták, sőt külön felelősük is volt a hadügyminisztériumban. Minden gyalog-és lovashadosztály mellé egy bordélyt rendeltek, emellett előfordultak még tartalékos intézmények is. Mindegyiket sorszámmal látták el és a nemi betegségek elleni harc miatt szabályok tucatjait kellett betartani, ha egy katona meglátogatta valamelyiket. A hadszíntérhez közel állították fel őket, főként elhagyatott kastélyokban, falusi házakban, fabarakkokban vagy vasúti vagonokban.

Cirkuszi kocsiból kialakított mozgó tábori bordély tisztek számára (Magnus Hirschfeld: Sittengeschichte des Weltkrieges)

Forrás: A Nagy Háború blog

Minden héten farokparádé

A bakákat folyamatosan ellenőrizték, rendszeres időközönként orvosi vizsgálaton kellett átesniük, de akkor is megvizsgálták őket, ha eltávozást kaptak, és amikor visszajöttek, ismét fel kellett keresniük a katonaorvost. A rendszeres ellenőrzéseket a katonák maguk között csak „farokparádénak” hívták – mesélte Balla Tibor hadtörténész.

Főtiszteknek két óra, bakáknak 15 perc

Különösen nehéz sorsa volt azoknak az örömlányoknak, akik szolgálatra jelentkeztek a tábori bordélyokba. Mint azt Balla Tibor elmesélte, eleve nem választottak ki mindenkit, az előírás szerint a katonai örömlányok nem lehettek 18 év alattiak, szüzek, házasok, terhesek, vagy gyenge testalkatúak. A dekoratívabbaknak nagyobb szerencséjük volt, ők a tiszti bordélyokba kerültek, a többiek az I. és II. osztályú legénységet szolgálták ki. Átjárás csak lefelé volt, a tiszti prostituáltakból egy idő után alacsonyabb beosztású lányok lettek.

A megkülönböztetés ebben az esetben is szembetűnő volt, míg a tisztek 30, 60, esetleg 120 percet tölthettek egy lánnyal, addig a közkatonáknak mindössze 15 perc jutott. Az árban azért voltak különbségek, hiszen a szolgáltatás nem volt ingyenes, a tiszteknek 10, a bakáknak 3 koronát kellett áldozniuk a kellemes percekre saját zsoldjukból.

Napi 100 kuncsaft, internálás

Szinte elképzelni is nehéz, de a „másodosztályú” örömlányoknak – bát a szabályok szerint „csak” napi 12 férfit elégíthettek volna ki – gyakran 100 alkalommal is rendelkezésre kellett állniuk. Nem csoda, hogy a hatalmas igénybevétel miatt nagyon hamar összeomlottak, nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is, gyakran az alkoholba menekültek.

Major Henrik Kis husom! című, a bordélyházi életet megjelenítő albumának egy darabja, 1921 (Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat)

Forrás: A Nagy Háború blog

A szabály szerint ráadásul, ha már semmire sem voltak alkalmasak, akkor billogot sütöttek a fenekükre, szándékosan megfertőzték és átküldték őket az ellenséghez. Erre a gyakorlatban persze nem nagyon került sor, a fertőzött prostituáltakat azonban gyakran küldték munkatáborokba – mesélte Balla Tibor.

Terhesség kizárva

A konferencián Forrai Judit orvostörténész még egy szomorú tényre hívta fel a figyelmet: a nem kívánt terhességek kezelésére. A tábori prostituáltak ugyanis általában csak az első két-három hónapban estek teherbe, ilyenkor leadták a gyermeket és felkértek egy szoptatós dajkát, hogy gondozza. Csakhogy amikor a pénz elfogyott, a dajkák sem törődtek többé a gyermekekkel, a picik pedig meghaltak.

Több terhességtől azonban nem kellett tartani, az örömlányok ugyanis a folyamatos igénybevétel miatt szinte állandó méhgyulladástól szenvedtek, ezért többé nem is estek teherbe.

Kötelező óvszerhasználat

A tábori bordélyok kialakításának legfőbb oka természetesen a nemi betegségek megelőzése volt. Az erőfeszítések valamennyire sikerrel is jártak, míg ugyanis 1915-ben 12% volt a nemi beteg katonák száma, egy évvel később már csak 6,4 %, ez a szám pedig a háború végéig megmaradt. Ehhez azonban nagyon szigorú szabályozásra volt szükség.

A bordély elhagyása előtt minden látogatónak fel kellett keresnie a fertőtlenítő helyiséget, amelynek a bejáratát egy piros lámpa jelezte. A lányoknak tilos volt az alkohol fogyasztása, a katonai hatóság pedig bármikor ellenőrizhette őket. Kötelező volt az óvszer használata is, amelynek ára 20 fillér volt, a minősége azonban elég silány.

Korabeli karikatúra. ((Száraz Miklós György – Tóth Zoltán: A bujaság története)

Forrás: XX. Század Intézet

Külön osztály a kórházakban

A nemi betegségeket természetesen nem lehetett teljesen kiirtani, ezért kórházakra is nagy szükség volt. Az Osztrák-Magyar Monarchiában 14 megfigyelő-, és szűrőállomást hoztak létre, hogy kezeljék a beteg katonákat, köztük azokat is, akik nemi betegséggel fertőződtek. 1915-ben már több mint félmillió beteget és sebesültet kezeltek ezeken a helyeken. A nemi betegeket szigorúan elkülönítették, fegyveres őr vigyázott az osztályokra, az ételeket forgókészülékekkel juttatták be, még a kályhát is kívülről lehetett fűteni. Külön kórházi osztálya volt a beteg örömlányoknak is.

Szórólap és felvilágosítás

Az I. világháború másik következménye a szexuális felvilágosítás fejlődése volt. A nemi betegségek elleni harcba neves korabeli orvos szakírók is beszálltak. A leghíresebb talán Nékám Lajos orvos volt, akinek hatalmas szerepe volt a megelőzésben és az egészségügyi ellátás megszervezésében – mutatott rá Szécsényi Mihály történész.

Az orvosok és a hadsereg is plakátokon, szórólapokon figyelmeztetett a nemi betegségek veszélyeire, a fronton felvilágosító füzeteket osztogattak és támogatták az óvszerhasználatot, valamint a személyes higiénia fontosságára is felhívták a figyelmet.

Nemi betegség behívó ellen

A világháború hatására a hátországi prostitúció is átalakult, azokon a településeken jöttek létre a bordélyok, ahol nagyszámú katona megfordult, ilyen volt például Kassa, vagy minden olyan település, ami közel feküdt a Bécs-Budapest-Miskolc vasútvonalhoz. A többi városban viszont arra panaszkodtak a bordélytulajdonosok, hogy kevés a kuncsaft.

Természetesen a hátországi bordélyokat is nagyon szigorúan ellenőrizték a hatóságok, hiszen – mint említettük – a katonák nagy része nem a fronton fertőződött meg. Volt olyan katona is, akinek ez lett a veszte – derült ki egy érdekes történetből, amit Kiss Gábor osztott meg a közönséggel.

Temesváron két katona ugyanis úgy akarta megúszni a behívót, hogy szándékosan megfertőzték magukat kankóval. Az ügyben rendőrségi vizsgálat is indult, mivel azt állították, hogy egy hivatalos bordélyban kapták el a betegséget. Az említett örömtanyát azonban hetente kétszer ellenőrizték a hatóságok, így hamar kiderült, hogy a férfiak nem mondtak igazat, mert minden nő egészséges volt. A két katona titkos bordélyban járt, amiért – a nemi betegségen kívül – büntetést is kaptak.