Képeken a világháború

veol.hu, 2014. november 1.

Katonák első világháborúról szóló képeiből nyílt kiállítás pénteken a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában.

A Vászon és ecset című tárlaton hét katonai alakulatból 29 alkotó, köztük tíz nyugállományú katona képe szerepel, amelyek a világháború jellegzetes helyszíneit és a katonák mindennapjait is ábrázolják.

Szűcs József ezredes, a MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka köszöntőjében felidézte a kiállítás létrejöttének előzményeit. Elmondta, a honvédség több mint két évtizede szervez a katonáknak képzőművészeti alkotótábort, amelyben idén az első világháborúra reflektáltak a festők és grafikusok.

Porga Gyula polgármester, a veszprémi Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke a testület munkájáról beszélt. Kiemelte, a tárlaton látható festmények érzelmeket váltanak ki a szemlélőből és hangulatokat idéznek meg a nagy háború időszakából.

A megnyitón közreműködött Jákói Bernadett citerán, és Kruppa-Jakab Éva népdalénekes. A megnyitó után az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából a Levelek a lövészárokból című, korabeli levelezések, dokumentumok és katonadalok alapján írt előadást tűzte műsorra a Petőfi Színház.

Marton Attila

 

Facebook   Youtube   Instagram