Vérben és vasban

Napló, 2014.augusztus 12.

A héten még látható a polgármesteri hivatal aulájában a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Négy év vérben és vasban elnevezésű első világháborús vándorkiállítása.

 Az első világháború alapjaiban változtatta meg Európa térképét, a határokat és az erőviszonyokat - mondta el köszöntőjében az elmúlt hét végén rendezett ünnepélyes megnyitón Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka. Hangsúlyozta, ugyan a harcok 1918-ban véget értek, ám a háborút lezáró béketárgyalások nem adtak igazi zárást, inkább csak egy fegyverszünetet jelentettek, hogy a második világháború után aztán valóban létrejöjjenek azok a szervezetek, amelyek évtizedeken át képesek fenntartani a békét Európában.

- Ahhoz azonban, hogy igazán értékelni tudjuk a jelenlegi békés életünket, mindenképpen emlékeznünk kell a nagy háború történéseire is. Bízom benne, hogy ez a kiállítás ösztönzőleg hat a látogatókra, és talán más forrásokból is jobban utánanéznek majd az 1914-18 között történteknek - mondta Zentai László.

Porga Gyula polgármester is köszöntötte a megjelenteket. - Egy közösség attól erős, hogy van múltja, amely a különböző generációkat összeköti - emelte ki a polgármester, aki a város Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottságának elnöke is egyben. Hozzátette, a tárlat az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezéssorozat fontos állomása Veszprémben.

Facebook   Youtube   Instagram