Hírek
Meghaltak, hogy mi éljünk
Petőfi Népe, 2014. augusztus 1.
„Hazatérnek... 1914-2014” címmel nyílt tegnap kiállítás a kecskeméti Cifrapalotában az I. világháború centenáriumára.
Sokan voltak kíváncsiak a nagyszabású kiállítás ünnepélyes megnyitójára, a Pávás díszterembe be sem fért minden érdeklődő. A kecskeméti tárlat a muzeológia eszközeivel állít méltó emléket az első világégést megjárt sok százezernyi magyar katonának. A termekben megjelennek a harcok, a katonaélet, a front, az állóháború, a hadifogság tárgyi emlékei, valamint fotók, fegyverek, az otthon maradtaknak faragott emléktárgyak. Készítőik bíztak abban, hogy a háború végeztével hazatérnek és újra láthatják szeretteiket. Ez csak keveseknek adatott meg.
A goriziai-doberdói területről származó tárgyi emlékeket olasz magángyűjtők bocsátották a kiállítás rendelkezésére. A katonák tárgyai hazatérnek néhány hónapra, hogy lássák az utódok, majd visszatérnek az immár békés, sziklás Doberdóra, sok ezer katona végső nyughelyére. A kiállítás emellett magyarországi gyűjtők és muzeális intézmények tárgyés fotóanyagából áll. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere a Katona József Múzeum fenntartója nevében köszönte meg a szervezők munkáját és mindazok önzetlen segítségét - köztük kecskeméti, országos és olasz civil szervezetekét -, akik felajánlásaikkal hozzájárultak a gyűjtemény létrejöttéhez. Hozzátette: reméli, minél több kecskeméti és külföldi látogatója lesz a kiállításnak.
Dr. Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke megnyitójában hangsúlyozta: az első világháború a tömegtársadalom megjelenését jelentette, mely tagadta az egyéniséget és egyediséget, szembeállítva vele a tömeget, az uniformitást, az egyenlőséget. "Különösen fontos, hogy emlékezzünk a száz évvel ezelőtti háborúra. Nem elsősorban a harcokra, hanem a katonák arcára, nevére, életútjára, családjukra, azokra a nőkre, akik családfenntartókká váltak. Minden katona hős volt, mert saját hazáját, családját és otthonát védte. Nagyon sokan életüket adták azért, hogy mi itt lehessünk, emlékezhessünk rájuk" - fogalmazott a miniszter.
A kiállítás december 31-ig látogatható.
A kiállítás ötvözi a harcot és a hátországot is
Szakmai részről Dr. Ravasz István alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelt főtisztje mutatta be a gyűjteményt. Négy az egyben ez a kiállítás - fogalmazott, mely egyszerre mutatja be a katonák életét a harctéren, a lövészárokban, a harcok szünetében, a hadifogságban, ahogy ötvözi a harcot és a hátországot is. Csak jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, hogy nézze meg, és vigye jó hírét az országban - mondta a hadtörténész-muzeológus.
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke is megtekintette a kiállítást.
Szemereyné Pataki Klaudia megköszönte a szervezők munkáját.