KUN BÉLA ÚTJA A HATALOMIG

Kun Béla 33 évesen győzte meg Lenint, hogy a háború utáni zűrzavaros állapotok uralta Magyarországon megszervezi a tanácsköztársaságot. Lenin 300 000 márkával kívánta fedezni a magyarországi agitáció kezdeti költségeit.

Kohn Béla 1886. február 20-án született Lelén (a mai Románia Szatmár megyéjében található kis faluban) egy asszimilálódott zsidó családban. Apja Kohn Samu közjegyző, anyja Goldberger Róza volt. A zilahi református kollégium kisdiákjaként a költőóriás, Ady Endre korrepetálta, aki később megismertette őt a budapesti szociáldemokrata értelmiségi körökkel. A kolozsvári kálvinista középiskolában leérettségizett, majd 1904-ig – szintén Kolozsvárott – az egyetem joghallgatója volt. Tanulmányait hamarosan félbeszakította és újságíróként tevékenykedett a megyeszékhelyen és Nagyváradon. Valószínűleg 1904-ben változtatta meg a nevét Kohnról Kunra.

Újságíró pályafutása nem zajlott eseménytelenül: többször került konfliktusba rivális lapok munkatársaival, ezek hol vascsővel való támadásban, hol pedig pofozkodásban merültek ki.

1906-ban rágalmazásért egy hónapi fogházra ítélték. Történt ugyanis, hogy a Kolozsvári Friss Ujság munkatársaként hallott egy furcsa esetet, miszerint egy Rosenberger Regina nevű hölgy feljelentést tett a rendőrségen, hogy valaki ellopta az aranyóráját. Kun azonban a szerkesztőségbe érve elfelejtette az ügy részleteit, csak a névre és az aranyórára emlékezett, így cikkében magát Rosenberger Reginát vádolta meg az aranyóra eltulajdonításával. 1907 áprilisában a papság ellen uszított cikkjeiben, ami miatt bíróság elé is kellett állnia. Írásaiban ugyanis kiemelte, hogy a vallásos nevelésnek nincs létjogosultsága, a keresztény dogmák pedig „lejártak”; ez ügyben később felmentették. Ugyanebben az évben hat hónap fogházra ítélték, mert egy röpiratban a hatóság elleni erőszakra buzdította az olvasókat. A fent vázolt esetek és a korabeli kollégák visszaemlékezései is arra engednek következtetni, hogy ötödrangú újságíró volt, aki hitt az erőszak fontosságában. 1908-tól a kolozsvári Munkásbiztosító Pénztár tisztviselője volt, s mind inkább részt vett az erdélyi szociáldemokrata mozgalomban. Több apróbb, elsimított sikkasztási ügybe keveredett, később Kolozsvárról el kellett menekülnie, mert meglopta a munkásbiztosító pénztárát, emellett pedig állítólag Kós Károly Móricz illusztrációját is meglovasította. Korabeli megfogalmazás szerint „nem lelkiismeretesen bánt a gondjára bízott munkáspénzekkel”. A háború kitörésekkor behívták katonának, így elkerülte a felelősségre vonást. 1913-bal megházasodott, felesége Gál Irén középosztálybeli zongoratanárnő. Első gyermekük, Ágnes 1915-ben született.

Zászlósként 1916 tavaszán az orosz fronton hadifogságba esett és a délnyugat-szibériai Tomszkba került. Több korai életrajzírója szerint már 1916-ban hithű bolsevik volt, azonban a valóság az, hogy csak az 1917-es februári forradalom után lépett be az egységes szociáldemokrata, majd nem sokkal később az önálló bolsevik pártszervezetbe. A bolsevik puccs után, 1918. március 24-én az ő elnökletével alakult meg az Oroszországi Kommunista Párt magyar csoportja. Ezt követően került személyes kapcsolatban Leninnel. 1918 májusától már a szocialista hadifoglyok nemzetközi szervezetének elnöke volt. 1918 augusztusában egy sikertelen Lenin elleni merénylet után Moszkvában elszabadult a vörös terror, az ún. eszer-lázadást vérbe fojtották, amiből Kun is kivette a részét. Az orosz polgárháborúban a permi fronton harcolt. A bolsevik puccs évfordulóján, 1918. november 7-én fogalmazta meg első kommunista programját, amelyben a szocializmust az egyetlen kiútnak nevezi meg, munkájában a magyar viszonyokra alkalmazza a permanens forradalom eszközeit.

A bolsevikok által „kiképzett” agitátorok közül sokan már 1918 nyarán hazatértek, de legtehetségesebb szónokuk, Kun Béla csak 1918. november 17-én lépett újra magyar földre az Oroszországi Kommunista Párt magyar csoportjának vezetőjeként. Kun hamis útlevéllel, dr. Sebestyén ezredorvos irataival tért haza Szamuely Tibor társaságában. Már 1918 őszén Moszkvában elkészültek az első röplapok, a hazatérő hadifoglyok nagy mennyiségben csempészték be a „Kommunista könyvtár” és a „Forradalmi írások” című kiadványokat. Moszkvából havonta juttattak pénzt Kunéknak, hogy abból fedezni tudják a röplapgyártás és a fegyverfelhalmozás költségeit. A pénzeket egy Budapesten székelő orosz „hadifogolygyámolító” iroda kezelte. Kun nem sokat tétlenkedett: november 24-én megalapította a Kommunisták Magyarországi Párját, amely Központi Bizottságának elnöke lett. A fővárosban nehezen kapott erőre a mozgalom, főként mert a szakszervezetek ekkor még hivatalosan mind a bolsevizmus ellen voltak, emiatt a nyílt agitációt vidéken, elsősorban a szénbányavidékeken, Tatán és Salgótarjánban kezdték meg. Kun beszédeinek csattanója gyakran a „nemcsak megölni, de darabokra is kell tépni a burzsoáziát” kijelentések voltak, ezzel néhol sikeresen váltott ki véres zavargásokat. A párt megvásárolt egy Józsefvárosban található kis nyomdát, ahol előállították a Vörös Újság című kommunista lapot, ezt az újságot azonban mindenki komolytalannak tartotta főként igénytelen tartalma miatt. A Kommunisták Magyarországi Pártja rendszeresen tartott összejöveteleket és gyűléseket, azonban ezeket nem kommunista, hanem a munkanélküliek gyűlésének nevezték.

Egy ilyen összejövetel zajlott 1919. február 20-án is, amikor is a gyűlést követően felvonultak a Vörös Újság szerkesztősége elé, ahol a szónokok felszólították a tömeget, hogy menjenek a kommunistákat kritizáló Népszava szerkesztőségéhez. A cél nagy valószínűség szerint a szerkesztőség megostromlása és elfoglalása volt – berlini mintára. Útközben a Népszínház utcában tűzharc alakult ki, mert rálőttek a kommunistákra, mire ők visszalőttek, négy rendőr pedig meghalt. A következő éjjel a rendőrség letartóztatta a kommunisták vezetőit, köztük Kun Bélát is, aki elvtársai ellen vallott. A fogdában a rendőrök véresre verték, amit a Népszava és a kommunizmussal szimpatizáló szociáldemokrata Kunfi Zsigmond is határozottan elítélt, így sikerült mártírt és hőst faragni a kommunista pártelnökből. Kun vallomást tett, ami február 26-án került nyilvánosságra. Ebben részletesen beszámolt a pénztámogatásokról, amit különböző csatornákon kapott Moszkvából (a már említett „hadifogolygyámolító” irodán kívül futárok is gyakran hoztak pénzt). A vallomásból kiderül, hogy a 12 millió rubelt agitációra és fegyverek vásárlására költötték, de az is kitűnt belőle, hogy Moszkvából kapott utasítások alapján forradalmat kívánnak előkészíteni. Lenin ugyanis mintegy ugródeszkaként kívánta Magyarországot használni, hogy a forradalom innen tovább terjedhessen Ausztriába és Németországba. A kormányzat azonban tehetetlen volt, a leamortizált hadseregnek már jelentős része rokonszenvezett a kommunista eszmékkel. Pogány József, a koronatanács elnöke, február 22-én eltávolította a tiszteket a parancsnokságokból és elrendelte, hogy a legénység maga válassza ki tisztjeit. A katonák nagy része ekkor már vörös szalaggal járt. A proletárdiktatúra kikiáltása vészesen közeledett, a kormány maga sem sejtette, hogy milyen közel volt az átalakulás. Már folyamatban volt a Vix-jegyzék megalkotása, ezzel egyidőben Stromfeld Aurél és köre teljesen rosszul értelmezte az erőviszonyokat és Magyarország helyzetét, a szociáldemokrata párt vezetői, Kunfi Zsigmond, Lander Jenő és Pogány József március 10-én megkezdte tárgyalásait Kun Bélával a tanácskormány és a proletárdiktatúra ügyében. 1919. március 20-án kézbesítették a Vix-jegyzéket, a minisztertanács elfogadta a kormány lemondását. Károlyi Mihály köztársasági elnök a szociáldemokratákat bízta meg kormányalakítással. A párt vezetője, Kunfi, még aznap a gyűjtőfogházba ment Kunnal tárgyalni, a megállapodás a két párt vezetője között hamar létrejött. A két párt egyesült, Magyarország átalakult Tanácsköztársasággá. Károlyi Mihály március 21-én este kiáltványt adott ki: „lemondok tehát és átadom a hatalmat a Magyarország népei proletariátusának”. Ezzel megkezdődött a Tanácsköztársaság 133 napos rémuralma.

Farkas Sebestyén Lőrinc