JAPÁN A HÁBORÚBAN

1914-re a Japán Császárság közel fél évszázada tartó intenzív modernizációs folyamaton ment keresztül, emellett a szigetországban megerősödtek az imperialista törekvések is.

A japán kormány úgy tartotta: a gazdaság modernizálásán túl a területi terjeszkedés is fontos szerepet játszik a nyugati országokkal folytatott versenyfutásban, anélkül a Távol-Keleten is csak másodhegedűs szerephez juthatnak. Az első kínai–japán háború (1894–1895) következtében elcsatolta Kínától Tajvant, egy évtizedre rá pedig egy nagyhatalommal is konfliktusba keveredett. Az orosz–japán háborúban (1904–1905) először a szárazföldön Mukdennél, majd a tengereken a Csuzimánál mértek döntő csapást a cári flottára. A háború után Japáné lett Szahalin déli része és Port Arthur stratégiailag fontos hadikikötője. A Koreai-félsziget – bár korábban már protektorátusként a császárság részét képezte a kínai–japán háborút követően – annektálására csak 1910-ben került sor. A nagy világégés előtt a Japán Császárság nem csak modern és erős gazdasággal rendelkezett, de egyszer sem veszített háborút, és ez a sikerszéria egészen 1945-ig tartott.

A háború kirobbanását követően nem sokkal, 1914. augusztus 4-én érkezett egy felhívás Nagy Britanniából Tokióba, amelyben segítséget kérnek a császári hadiflottától a Sárga-tengeren és Kelet-kínai tengeren cirkáló német hajók elpusztításához. A brit kérés nem a semmiből jött: a németek ázsiai terjeszkedésétől tartva 1902-ben kötötték meg a japán–angol katonai szerződést, amely 1914-ben még mindig érvényben volt. A japán kormány ezt követően ultimátumot küldött a Német Császárságnak, válasz híján augusztus 23-án bekövetkezett a hadüzenet. Az ultimátum szerint a németeknek ki kellett volna üríteniük Csingtao városát. Ugyanis a németek az ázsiai kontinensen mindössze egy nagyjából 550 km² területtel rendelkeztek a Santung-félszigeten, ennek a területnek volt a központja Csingtao. Kikötője a Kelet-ázsiai Hajórajnak, a Ostasiatische Kreuzergeschwader-nek támaszpontjául szolgált. A cirkálóraj innen indult utolsó útjára 1914 nyarán, később nagy része a falklandi csatában  semmisült meg 1914. december 8-án. A földrészen található német terület megszerzése az antant ázsiai és csendes-óceáni hadműveleteinek listáján egyértelmű elsőbbséget élvezett.

Csingtao védelmének kiépítését 1910-ben kezdték meg, a környező hegyekben egy bunkervárost építettek, a védművek között nem csak lövészárokrendszerek, hanem alagutak is biztosították az összeköttetést. Végül sikerült 1914-re három szintből álló védvonalat építeni. A várost a tenger felől aknazár telepítésével kívánták biztosítani. 1914 októberében a helyőrség mintegy 3700 német katonát és 324 osztrák–magyar tengerészt számlált, fegyverzetük részét képezte 120 géppuska és 90 löveg. A japán hadsereg ezzel szemben közel 23 000 embert vonultatott fel akiknek 142 löveg állt rendelkezésére. Ehhez később 1500 angol csatlakozott. A város ellen a japánok már 1914. augusztus 27-től blokádot állítottak fel, majd a tengeri hadműveletek október 17-én megindultak, de az ostrom csak október 31-én kezdődött el igazán. Egyes források szerint azon a napon kezdte el a várost lőni a japán tüzérség, mások szerint a tüzérségi előkészítés a tenger irányából már az ostromzár felállítása után megindult. Mindenesetre a szárazföldről az első hullám október 31-én kezdte meg a támadást. A központi hatalmak nem rendelkeztek kellőképpen nagy tűzerővel, a tengeren is csak néhány kisebb hajót tudtak bevetni. A tengeri blokád, a folyamatos ágyútűz és a sokszoros túlerő megtette hatását, november 7-re befejeződtek a harcok. A 3600 német hadifoglyon kívül 56 magyar tengerész és két magyar tiszt is japán hadifogságba került. A magyar foglyok csak 1919-ben kerültek haza. Beszámolóik szerint a fogságba esett katonákkal emberségesen bántak, megtarthatták ünnepeiket és a fogságuk körülményeire sem panaszkodtak.  Bő húsz évvel később ez megváltozott.

Nem csak a kelet-ázsiai ostromban volt fontosabb szerepük: szinte puskalövés nélkül foglalták el a később (1941 és 1944 között) stratégiailag fontosnak bizonyult Csendes-óceánon található német szigetcsoportokat: a Karolina-, Mariana és Marshall-szigeteket. A háború azonban ekkor még nem ért véget a birodalom számára: 1918-tól szerepet vállalt az oroszországi intervencióban is.

A háborút végleg lezáró (vagy azt tovább folytató) fejezet volt a Washingtoni konferencia eseménysorozata, amely ratifikálta Japán háború során szerzett területi nyereségét, s aminek következtében a Csendes-óceán a Császárság és az Egyesült Államok befolyási övezetévé vált. Bár a korábbi gyarmattartók területei érintetlenül maradtak, de a flottaegyezmény után a Japán Birodalmi Haditengerészet a világ harmadik legnagyobb és legerősebb flottájává válhatott. A birodalmi törekvések a későbbi évtizedekben sem enyhültek, Japán Kelet-Ázsia egyedüli urává kívánt válni. Az első világháború számukra csak egy főpróbának tűnt, a megszerzett tapasztalatokat aztán 1937-től tovább hasznosították. A Santungban található japán helyőrségből alakult ki később a Kwantung hadsereg, a csendes-óceáni szigetek pedig fontos pontjai voltak az 1941. decemberi japán hadműveleteknek.

Farkas Sebestyén Lőrinc