ANTANTMILITARIZMUS

Hiába halljuk száz éve, hogy a világháborút a központi hatalmak militarizmusa okozta, valójában az antant-hatalmak háborúzták végig az 1914-et megelőző ötven–száz évet.

Számtalanszor halljuk, hogy „az I. világháborút a központi hatalmak militarizmusa okozta”, amely kijelentés egyfelől történetileg nem igazolható, másfelől pedig nem más, mint a nyugati antant propagandájának sokat hangoztatott állítása. Ezt a narratívát, amelyet elsősorban az angolszász hatalmak használtak, a Párizs környéki békediktátumok voltak hivatottak törvényesíteni. Az elmúlt száz évben pedig egy egész világmagyarázat épült erre a hazugságra.

A nyugati antanthatalmak háborús propagandája mindvégig úgy állította be a központi hatalmakat, mint militarista államokat, amelyek a béke ellenségei. Kezdettől fogva úgy keretezték a háborút, mint amelyben a francia–angolszász demokráciák küzdenek a felvilágosodás és az emberiesség oldalán a „porosz militarizmussal” és az „osztrák–magyar autokráciával”. Az Egyesült Államok 1917. áprilisi hadba lépése után az antantpropaganda még hatékonyabban terjesztette a „kultúra ellen hadat viselő német hunok” és a központi hatalmak militarizmusának üzenetét. Tegyük hozzá: az antant oldalán harcolt a valóban tekintélyuralmi cári Oroszország és az a Belgium, amely közép-afrikai mészárlásairól híresült el, a Nagy-Britannia részéről az ellenséges búr falvak lakosságának Dél-Afrikában felállított internálótáborokról nem is beszélve!

A párizsi békekonferencián utólag igazolták e narratívát, amikor a vesztes országok békediktátumaiban kimondták, hogy kizárólag ők „a veszteségek és károk okozói, [ilyenformán pedig] felelősek mindazokért a veszteségekért és károkért, amelyeket a Szövetséges és Társult Kormányok, valamint polgáraik a rájuk kényszerített háború következményeképpen elszenvedtek”.

A számok azonban azt mutatják, hogy az antanthoz tartozó államok háborúztak folyamatosan: 1815 és 1914 között Nagy-Britannia 64 alkalommal szállt hadba (ezen háborúk, expedíciók és gyarmati „pacifikációk” majd’ fele 1873 után zajlott); ebben a száz évben az Amerikai Egyesült Államok 33, Oroszország pedig 15 alkalommal fogott fegyvert, jórészt terjeszkedési vágyból és a meghódított területek őslakossága ellen. Míg Franciaország 1870-től az I. világháború kitöréséig 37 fegyveres konfliktusban vállalt szerepet, addig a Német Császárság 1871 és 1914 között csak hét alkalommal. Az Osztrák–Magyar Monarchia 1867-es fennállásától kezdve csupán két ízben hadakozott, mégpedig Bosznia-Hercegovina nem túl nagy véráldozatokkal járó elfoglalásakor, amelybe az akkori „nemzetközi közösség” egyszerűen beletörődött. A gyarmati háborúskodásból még Olaszország is kivette a részét, amelynek 1912-es líbiai harcaiban a század során először vetettek be földi célpontok ellen repülőgépet.

Mindebből talán világossá válik, hogy az I. világháborút megelőző ötven–száz évben éppenséggel az antanthoz csatlakozó országok viseltek legtöbbször hadat, a Német Császárság és szövetségese, az Osztrák–Magyar Monarchia viszont a két legkevesebbszer fegyvert ragadó nagyhatalom volt a világon.

További megtévesztő szókapcsolatokra, történelemhamisító fogalmakra és hamis narratívákat hordozó fordulatokra lásd bővebben a Megtévesztő Szavak Múzeumát!

Békés Márton