A spanyolnátha megjelenése

Az influenza archetípusa nagy valószínűséggel a 12. században jelent meg Európában. Évszázadokon keresztül vírusok tömkelege söpört át a világon, amelyek közül az influenzaszerű megbetegedések nem éppen a legjelentősebbek közé tartoztak. Ez a helyzet változott meg gyökeresen az első világháborúban.

Az első komolyabb, influenzáról szóló feljegyzés a kora-újkorból származik, elődjeink akkor Afrikából importálták a járványt, amely 1588-ban egész Velencét ágynak döntötte. Nem véletlen az összefüggés. Velence ekkoriban – még éppen – az európai kereskedelem egyik éllovasa volt, s a korabeli technikai civilizáció csúcsán állt. A kereskedőállam tengerészei a Közel-Kelet és Afrika értékes termékei mellett, így hazavitték magukkal az influenzát is. A források ezt a járványt még ugyan nem nevezték influenzának, de a tünetek alapján a történeti egészségtan annak tartja a 16. századi pandémiát.

Bő kétszáz évvel később egy, már egyértelműen influenzának titulált betegség vonult át Nyugat-Európán, s az új világ felfedezésének köszönhetően Észak-Amerikán is. Érdekesség, hogy az angol nyelvben ekkor, a 18. században kezdik alkalmazni a betegség megnevezéseként a grip kifejezést, amely magyarul annyit tesz, megragadni. Az elnevezés utal a vírus terjedésének módszertanára, amely az ember ember általi meg- vagy átfertőzését jelenti. A 19. században a vírus főként Ázsiában tűnt fel, de az amerikai kontinensen is följegyeztek több járvánnyal terhelt évet. Mindez azonban csak megelőlegezte azt a járványt, amely az első világháború végén szakadt rá az emberiségre.

Már az elején le kell szögeznünk, hogy a spanyolnáthának nevezett influenzajárvány tömeges elterjedéséhez kiváló táptalajt biztosított a közel három éve háborúzó Európa polgárainak legyengült immunrendszere. Miről is beszélünk? 1917-re nem volt olyan ország, ahol ne vezették volna be az alapvető élelmiszerekre vonatkozó fejadag- és jegyrendszert. A „mindent a frontnak” -elv ugyan azt a képet vetíti elénk, hogy egy frontharcos aztán valóban” mindenféle földi jóval” el volt látva a hátország ellenében, de az igazság egyáltalán nem ebben áll. Ezzel szemben a katonák ellátása, különösen figyelembe véve az ő megterheltségüket, még rosszabb volt, mint a hátországban maradottaké. „Heteken át szűkös kenyéradagon, vizezett levesen és sovány gyümölcsízen éltünk a lövészárokban.” – jegyzi meg visszaemlékezésében Ernst Jünger. A háború harmadik évében óriásira rúgott a munkaerőhiány, s ez a termelő ágazatokat (mezőgazdaság, könnyűipar) ugyanúgy sújtotta, mint a hadi- és nehézipart. Ennek megfelelően csökkent a megtermelt élelmiszer-alapanyag mennyisége is. Ha pedig kevesebb az alapanyag, kevesebb a fogyasztható élelmiszer, mind a fronton, mind pedig a hátországban.

Szintén jelentős mértékben hozzájárult a járvány gyors terjedéséhez az első világháború jellege. Tömegháborúról beszélünk, amely milliókat mozgósított és kényszerített együttélésre embertelen körülmények között, több éven át. Ezt hívja a hadtörténet állásháborúnak, amely keretében a katonák jelentős része lövészárkokban élte az életét, egyben onnan indultak rohamra is. Nem túlzás, szabályos „városok” alakultak ki a lövészárokrendszer keretében, amelyek azonban a legelemibb higiéniai elvárásokat is nélkülözték. A helyzet még szomorúbb volt a hadifogolytáborok esetében, ahol Európa-szerte milliók tengették mindennapjaikat. Ugyan a katonaorvosok mindent elkövettek, hogy komolyabb járványok ne törjenek ki a katonák között, de szinte a lehetetlennel küzdöttek. A tömegháború magával hozta a „tömegbetegségek” vonását. A kolera, a himlő vagy éppen a tífusz a háború évei alatt tömegesen „végezte a dolgát”, s bár a betegségek jelentős részére, ekkor már létezett gyógymód, oltás vagy eljárás keretében, az állásháború a fertőzésveszély fokozott emelkedését okozta.

Mindezt figyelembe véve, csak idő kérdése volt, hogy mikor jön egy olyan betegség, amely a tömegháború fő jellemzőjét, az egy adott helyen tartózkodó nagy tömeg lehetőségét kihasználva járvánnyá szélesedik. Ezt a cseppet sem dicső szerepet töltötte be végül az influenza. A járvánnyal kapcsolatos első európai feljegyzések 1918-ból, a franciaországi Brest erődjéből származnak. Kezdetben maguk az orvosok sem tudtak mit kezdeni a betegséggel, hiszen azt sem tudták, hogy mivel állnak szemben. A katonai hatóságok egyetlen dolgot tudtak tenni, a nagyobb baj elkerülése érdekében: megtiltották a francia újságoknak, hogy írjanak a járványról, attól való félelmükben, hogy a németek meghallván a hírt, azonnal támadást indítanak a lebetegedett francia hadsereg ellen. A németeknek erre ugyan ekkor nem volt gondja, mivel hasonló intézkedésekkel próbálták visszatartani a közben nálunk is kitört járvány hírét az antant előtt. Így a járvány végigvonult egész Európán, elsőként a madridi lapok tettek említést róla, hogy egy ismeretlen járvány ütötte fel a fejét a semleges Spanyolországban. Innen jött az elnevezés: spanyolnátha.

Európába a járvány az Amerikai Egyesült Államokból érkezett. Wilson elnök expedíciós csapatai a katonai segítség mellett a pandémiát is behurcolták az Óvilágba. Az Újvilágban kezdetben nem okozott akkora problémát a betegség, hiszen azt „csak” a barakkokban tartózkodó, kiképzés alatt álló katonák kapták el. Európában azonban a járványt, egy teljesen legyengült, védekezésre szinte képtelen immunrendszerű katonatársadalom fogadta, s a betegség a hátországgal való intenzív kapcsolatok miatt rövidesen a civileket is megfertőzte. Az influenzára nem volt gyógyszer, elkülönítéssel próbálták meg kiszűrni a betegeket. Később azonban a katonaorvosok rájöttek, hogy az Aspirin képes a magas láz lehúzására, így tüneti kezelés gyanánt a gyógyszert használták. A helyzetet súlyosbította, hogy közben még javában zajlott a világháború, a friss amerikai egységekkel feltöltve az antant az utolsó nagy csapásra készült. 1918 tavaszán egy offenzívával még a németek is megpróbálkoztak, de az nem csupán az elégtelen felszerelés és a másik oldal megerősödése miatt nem hozott sikert, hanem azért is, mert a német katonák jelentős része lázasan indult a rohamra. Természetesen a világháború végső kimenetelét nem ez döntötte el, hanem az Egyesült Államok háborúba való belépése, de a történettudomány, s különösen a történeti egészségtan szempontjából a járvány hatásait sem árt figyelembe venni.

Balogh Gábor

A folytatásban a spanyolnátha-járvány hátországra gyakorolt hatását vizsgáljuk meg.