A RÉGI EURÓPA HALÁLA

1916. november 21-én nemcsak Ferenc József császár halt meg, hanem jelképesen a régi Európa halálának időpontja is ez volt.

Az I. világháborúba a régi, klasszikus európai nagyhatalmak kezdtek bele, amelyek élén évszázadok óta uralkodó dinasztiák álltak, hogy aztán a háború végére a Habsburgok, a Romanovok és a Hohenzollernek, majd az Oszmánok is örökre eltűnjenek. Az I. világháború modern háború volt, amelynek a végén teljesen új Európa született. A konfliktus első éveiben „még csak” a harctéren mutatkozott meg a háború modernitása, 1917-től viszont ideológia szinten is valami új vette kezdetét. Az Egyesült Államok idealista elnöke, Woodrow Wilson, és a bolsevikok vezetője V. I. Lenin egyaránt új világrendet hirdetett. A „régi világ utolsó uralkodója”, Ferenc József pedig pont a töréspont előtti év végén, 1916. november 21-én távozott az élők sorából.

A Ferenc József vezette Habsburg Monarchia a 19. századi európai hatalmak és népek együttműködésén alapuló rendszer, azaz a kongresszusi Európa utolsó képviselője volt. A Klemens von Metternich által létrehozott rendszer száz évig garantálta a békét, és megakadályozta a konfliktusok világháborúvá szélesedését. Bár a történészek egy része szereti háborús agitátorként és a világháború fő okának tekinteni a közép-európai Habsburg Monarchiát, ez távolról sem volt így. A későbbi antanthatalmak országai, mint Franciaország, a Brit Birodalom, Oroszország, de még az Egyesült Államok is a hosszú 19. század folyamán sokkal több fegyveres konfliktust vívtak meg, mint az Osztrák–Magyar Monarchia vagy a Német Császárság, együttvéve. Amíg az említett antantországok gyarmatosítás, vagy terjeszkedés céljából vívták háborúik nagy részét, addig a Habsburg Monarchia ezt tudatosan kerülte, és egyetlen kivétellel, mindig saját maga megvédése céljából folyamodott a háborúhoz. Maga Ferenc József fogalmazott így Ferenc Ferdinánd trónörökösnek egyszer: „Láttad már, milyen a háború? Nem? Nos, én láttam, és azt mondom neked, háromszor gondolja meg, aki bele akar vágni, és ha végül mégis belevágott, már kezdheti is keresni a módját, hogyan szálljon ki belőle.”

Ferenc József, amíg tehette, ragaszkodott békepolitikájához, amit jól bizonyít, hogy 1908 és 1914 között többször elvetette a vezérkar azon javaslatát, hogy a Monarchiát folyamatosan provokáló szerbekre megelőző katonai csapást mérjenek. A júliusi krízis során szintén a háború elkerülése mellett foglalt állást, de a szerbeknek küldött ultimátum visszautasítása és az, hogy Szerbia egyoldalúan megszakította a Monarchiával a diplomáciai kapcsolatokat, majd pedig Oroszország előzetes mozgósítása az öreg császárt is arra sarkalta, hogy a háborút nem lehet elkerülni.

Ferenc József egész uralkodása alatt konzervatív, néha reformer politikájával tartotta meg a Monarchiát. Ő maga volt a folyamatosság, ő testesítette meg a régi Európát. 1916. november 21-én személye távozásával nemcsak a Habsburg Birodalom, hanem a régi Európa is végleg sírba szállt.

Az antant már 1915-ben céljául tűzte ki az Osztrák–Magyar Monarchia felbontását, hogy a helyén létrehozott csatlós országok felett teljes ellenőrzést nyerhessen, amit aztán szűklátókörűen a Párizs-környéki békediktátum során végre is hajtottak. Ezzel viszont Közép-Európában egy olyan évszázados egységet bontottak meg, amely addig Európa békéjének egyik fontos alapköve volt, ahogy erre a kortárs František Palacký is rámutatott: „Ha nem létezne a Habsburg Birodalom, akkor Európa és az emberiség érdekében a legsürgősebben ki kellene találni.” Európának ezen a vidékén, ahol a népek egymás mellett szorosan éltek, az új államok is többnemzetiségűek lettek, és megörökölték a nemzeti konfliktusokat, de a Habsburg Monarchia nemzetek fölötti, konfliktuskezelő intézményrendszere nélkül.

Az Osztrák–Magyar Monarchiát Párizsban szétdarabolták. Egyes részeiből Csehszlovákiát rakták össze, más részeket az újraélesztett Lengyelország és az újonnan alapított Szerb–Horvát–Szlovén Királyság kapott meg. Megint más darabok Romániának és Olaszországnak jutottak. Ami megmaradt: egy erősen megcsonkított Magyarország és Német-Ausztria. Az önálló államiság viszont nem tartott sokáig. Két évtizeddel később a II. világháború előtt és alatt az említett országok a náci Németország befolyása alá kerültek, a hidegháború alatt pedig nagyrészük a Szovjetunió bábállamaivá vált. Pontosan az történt, amire Palacký már 1848-ban célzott: a Habsburg Monarchia feldarabolása olyan hatalmi vákuumot hozott létre Európa közepén, amelyet mind a mai napig vagy Németország, vagy Oroszország igyekszik betölteni. A kortárs vezető politikusok ezekre a figyelmeztetésekre fittyet hányva hozták létre az ingatag lábakon, a „nemzeti önrendelkezésen” álló, új világrendet.

Ferenc József az 1917-es esztendő küszöbén halt meg, amikor egy olyan korszak vette kezdetét, amelyben a Habsburg Monarchiának már nem volt helye, és amelyben Európát a harmadik helyre rangsorolták – az Egyesült Államok és a Szovjetunió mögé. A háború a régi európai hatalmak rivalizálásaként indult 1914-ben, világháború lett belőle, és azzal végződött, hogy Európa önmagát fosztotta meg a hatalomtól. Az Amerikai Egyesült Államok 1917. áprilisában lépett be a háborúba és egyúttal Európa életébe, világhatalomként, kész világnézettel. Oroszországban 1917 februárjában megdőlt a cári rendszer és a helyébe lépő Ideiglenes Kormánytól államcsínnyel 1917 őszen a Lenin vezette bolsevikok vették át a hatalmat. Olyan éra kezdődött, amelyben két globális hatalom és ideológia feszült egymásnak, annak az Európának a hátán és költségén, amely 1917 előtt a világtörténelem menetének meghatározó tényezője volt a görög–római civilizáció felemelkedése óta.

A történelem gazdag jelképekben. 1916. november 21-én Ferenc József halála Európa halála is volt egyben.

Nagy Gergely