A NŐI SZEREPEK VÁLTOZÁSA

Az első világháború mély nyomot hagyott a világ társadalmában. A férfiak, akik hazatértek a frontról, már sosem voltak olyanok, mint azelőtt. Más emberek lettek, akikre sok esetben még a saját családjuk sem ismert rá és sok asszony nem tudott már férjként, társként tekinteni a háborút túlélt „ház urára”. A fizikális és mentális sérüléseket hordozó férfiak már nem tudtak visszatérni ahhoz az élethez, amelyet 1914 előtt éltek. A háború súlya azonban nem csak őket, de a „gyengébb nemet” is terhelte.

A nők helyzete rengeteget változott a nagy háború négy éve alatt. A társadalomban elfoglalt helyük és szerepük örökre megváltozott e sötét korszak után. Amikor a háború kitört és a férfiak elhagyták otthonaikat, földjeiket és bevonultak katonának, hogy rövid időn belül Európa valamelyik frontján találják magukat, nem volt, aki megkeresse a napi élelemre valót vagy megművelje a földeket és gondoskodjon a családról. A könnyes búcsúk után a katonák csak hónapokkal később, csak egy rövid szabadság keretéig térhettek haza, amelyet a földbirtokos férfiak gyakran az aratási időszakra kértek. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy felmentse a háziasszonyokat a munka alól.

A háború számos negatívummal járt a hátországban is. Az életszínvonal csökkent és ezt ugyanúgy megérezték a középosztálybeli hölgyek, mint a munkásnők. Azonban egy középosztálybeli hölgy csak akkor állt munkába, ha már nem tudta sehogy sem véka alá rejteni, hogy a jómódnak vége és szinte alig van mit az asztalra tenni esténként. Sokan álltak az egészségügy szolgálatába ápolónőnek, akár a frontokon is, szembesülve a háború borzalmaival. A legtöbb ápolónő szakképzetséggel nem rendelkezett, az ápolónőképzés szabályozására majd csak a háború utáni években került sor. A frontvonal közelében nem csak egészségügyi szolgálatot láttak el a hölgyek, akadtak olyanok is, akik írnokként, szakácsként vagy telefonos munkakörben vették ki részüket a háborúból. Ezek a pozíciók természetesen veszéllyel is jártak, hiszen ki voltak téve az ellenséges támadásoknak.

A munkások feleségei pedig, ha eddig nem is, de most kénytelenek voltak munkába állni. A férfiak hadba vonulása rengeteg feltöltésre váró munkahelyet teremtett, főleg a dohánygyárak, textil- és bőripar, valamint a fegyvergyárak szívták fel a női munkaerőt és a hadseregeket el kellett látni élelemmel is. Így hát a futószalagok mellett megjelentek a háziasszonyok, akiknek általában a munkafolyamat egy bizonyos részét tanították meg, gyorstalpaló formájában és máris hozzáláttak a lőszerek, a repülőgépek vagy éppen a konzervek gyártásához. Fontos különbség volt azonban, hogy a nők nem kerestek annyit, mint a háború előtt a férfiak. A férfiak távozásával egy másik irányban is hatalmas űr keletkezett: az oktatásban. A nők egytetemi képzése ekkor még nem volt elterjedt és csak lassan, a szükség okán kaphattak egyenlő jogokat a felsőoktatásban, egyelőre még csak rövid időre.

A munkába állás újabb terheket rótt a nőkre, hiszen meg kellett oldani valahogy a gyermekek gondozását. A gyáraknak elvileg gondoskodniuk kellett volna arról, hogy a szoptatós anyukák megetethessék gyermekeiket bizonyos időközönként, ezt azonban sok esetben nem biztosították. A nagyarányú csecsemő- és gyermekhalandóság végett 1916-ban védőnői hálózatot állítottak fel, ami az édesanyák jogait is képviselte és igyekezett kiharcolni a megfelelő ellátás és nevelés biztosítását.

A hiánygazdaság mindegyik országot súlyosan érintette, mert a megszokott mindennapi élelmiszerekből és használati cikkekből hiánycikkek lettek. Élelmiszerrel kellett ellátni a katonákat is, és ami a hátországban maradt, nem volt elegendő az életszínvonal fenntartására. Az alapvető élelmiszerek helyett megjelentek a pótélelmiszerek, mint például vaj helyett a margarin, búzaliszt helyett árpa-, zab- vagy köleslisztet használtak, valamint megjelent a napraforgóolaj is. A kávé pótlására hihetetlen leleményességgel rukkoltak elő a különböző féle-fajta pótlékokkal, amiről már korábban is említést tettünk. (Pótkávé) Természetesen a háziasszonyok nem szívesen használták ezeket a pótlékokat, de „a szükség nagy úr” alapon, számos ilyen élelmiszer jelent meg a konyhákban és a frontokon is.

A háború után a nők szerepe nem változott annyira, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Ez a négy év végérvényesen megváltoztatott mindent, ami az emberi kultúrákban azelőtt evidens volt. Így a társadalmi szerepek is elindultak egy olyan fejlődési úton, amelynek a vége a nők teljeskörű emancipációja volt.

László Bernadett