A FRANCIA IDEGENLÉGIÓ A LÖVÉSZÁRKOKBAN

1914-ben Franciaország immár másodszor kényszerült arra, hogy európai határain belül vesse be a harctereken a Francia Idegenlégiót.

Az 1831-ben királyi rendelettel létrehozott légiónak két jellegzetessége volt: legénységi és altiszti állományát teljes mértékben külföldiek alkották, bevetésükre pedig kizárólag a gyarmatokon vagy Franciaország európai területein kívül kerülhetett sor. Így a többségében svájciakból, németekből, spanyolokból, portugálokból, olaszokból, németalföldiekből, lengyelekből verbuvált hadseregnek fontos szerepe volt az afrikai, indokínai, óceániai és dél-amerikai gyarmatbirodalom kiépítésében és megtartásában. Ezenkívül az európai konfliktusokban is nagy szerepet vállalt, többek között a krími háborúban (1853–1856) és a szárd–francia–osztrák háborúban (1859–1860). Az 1870–1871-es porosz–francia háborúban először történt, hogy az idegenlégió katonái Franciaország területén harcoltak, sőt, az egyetlen francia győzelemben, 1870. november 9-én a Coulmiers-i csatában is részt vettek. Az 1871 tavaszán a háború időtartamára jelentkező külföldi önkénteseket elbocsátották a légió kötelékéből.

1914. augusztus 3-án – vagyis azon a napon, amikor a Német Császárság hadat üzent Franciaországnak – új rendeletben szabályozták a külföldi önkéntesek speciális katonai szolgálatát. Már 1914 nyarán több szervezet bátorította az országban élő külföldieket, hogy harcoljanak a befogadó hazájuk védelmében, ha arra szükség adódik. A Franciaországba korábban letelepedett politikai menekülteken túl sok kalandor, hazájából kiutasított vagy köztörvényes bűnöző csatlakozott. A háború öt vérgőzös éve alatt közel 43 000 külföldi csatlakozott a francia hadsereghez. A legionáriusok száma 1913 és 1915 között megduplázódott, közel 22 000 főt számlált, a háború második felére 12 000 főre esett vissza. Ezekben az években megváltozott az idegenlégióról kialakult kép. Ahogy a londoni Times is fogalmazott 1916 őszén: „a légió már nem a bűnösök ezrede, ezekben a katonákban mélyen gyökeredzik a szabadság és igazságosság szeretete, ők egy ideáért harcolnak”. A kezdeti időszakban csatlakozott angol, belga és olasz katonák számára lehetőség nyílt, hogy nemzetük hadseregében szolgáljanak, helyükre azonban bőségesen érkezett pótlás orosz, cseh és amerikai önkéntesekből. Sok amerikai fiatal úgy gondolta, hogy hazája nem fog egyhamar belépni a háborúba, ők pedig nem akartak kimaradni az izgalmas kalandnak tartott konfliktusból. Így lett legionárius a Harvardon végzett amerikai költő, T.S. Eliot korábbi évfolyamtársa, Alan Seeger.

Az idegenlégió történetében először esett meg, hogy szakított azzal a szabállyal, amely szerint a vezényleti nyelv kizárólag a francia lehet, a hatékonyabb és gyorsabb kiképzés és az egyszerűbb kommunikáció érdekében pedig a katonákat nemzetiségi származás alapján osztották be az alegységekbe. A mozgósítás az Észak-Afrikában szolgáló ezredet is érintette, azonban attól tartva, hogy a központi hatalmak államaiból származó katonák nem lesznek kellőképpen lojálisak Franciaországhoz, a németajkú legionáriusok Algériában maradtak. Így fordult elő, hogy 1917-ben néhány amerikai látogatott el a légió egyik állomáshelyére, és egy kis kocsma előtt elképedve hallották a kiszűrődő dalt: „Lieb’ Vaterland, magst ruhig sein, Fest steht und treu die Wacht, die Wacht am Rhein!” („Szeretett hazánk, légy nyugodt, őrt áll a gárda a Rajnán!”).

A Francia Idegenlégió az első nagy világégés idején felkelők ellen harcolt Marokkóban, Burkina Fasóban, Maliban, Nigerben és Vietnamban, emellett az európai hadszíntér legvéresebb küzdelmeiben is részt vállalt. Küzdöttek Gallipolinál, jelen voltak a nyugati hadszíntér legvéresebb csatáinál: a somme-i és verdun-i harcoknál. Egyes adatok szerint az idegenlégió csak a nyugati fronton több mint 11 000 katonát veszített – ebből a Somme-nál 1000 főt. 1917 tavaszán a sikertelen antant támadásban is részt vett, eddigre azonban az állományának mintegy a fele már hiányzott. Ugyanezen év nyarán Verdun-nél tüntették ki magukat, három kilométer mélyen sikerült benyomulniuk az ellenséges állások mögé. Az utolsó nagy német offenzívák, a Kaiserschlacht megállításából is kivették a részüket 1918 tavaszán, amelynek során az állomány megint a felére csökkent, akkora veszteségeket szenvedett.

A feltüntetett hadszíntereken túl szerepet kaptak a balkáni antant misszióban és az oroszországi intervencióban, ahová zászlóalj-nagyságú kötelékeket irányított a francia hadvezetés. A háború végére az idegenlégiót a francia hadsereg legsikeresebb egységei között tartották számon. Statisztikák szerint több mint 5000 fő meghalt, közel 25 000 pedig megsebesült vagy eltűnt. A Francia Idegenlégió nagyarányú veszteségeit tökéletesen tükrözi a Somme-nál hősi halált halt amerikai poéta – és legionárius – Seeger írta leghíresebb költeményében, a Randevúm a halállal című versben:

„De randevúm van a halállal
Éjjel, lángoló város terén
Mikor a tavasz északra szárnyal
S szavamat adom, nincs kiút,
Nem késem el a randevút.”

Farkas Sebestyén Lőrinc