Spanyolnátha
December közepe van, nyakunkon az influenza szezon. Azonban míg napjainkban a védőoltás hatékony védelmet jelent e megbetegedés ellen, 100 évvel ezelőtt a kór az esetek többségében halálos kimenetelű volt.
Az első világháború végén hódító útjára induló spanyolnátha minden idők talán legsúlyosabb járványos megbetegedése volt. Világjárványról kell beszélnünk, hiszen, miután az Egyesült Államokban felütötte a fejét, 1918-ban Európában is megjelent, majd tovaterjedt Ázsiában. Némi iróniával tehetjük hozzá, hogy az antant oldalán háborúba belépő amerikaiak nem csak a fegyveres segítséget, de a halálos kórt is átszállították Európába. A betegséget egyes feljegyzések szerint a Föld korabeli lakosságának nagyjából 20%-a kapta el! Az áldozatok számában nincs megegyezés. Annyi bizonyos hogy ez a szám minimum 20 millió volt, de vannak szakemberek, akik 50, sőt 100 millió főre teszik a halálos áldozatok számát. Ez nem hanyagság eredménye, egyszerűen arról van szó, hogy sokáig maguk az orvosok sem tudták, hogy mivel állnak szemben. Így a kezdeti időben a spanyolnáthában elhunyt beteg halotti anyakönyvébe nem a halál tényleges okozóját, hanem más betegséget jegyeztek fel, ami úgy maradt fenn az utókornak.
A számok mögé nézve azonban egyértelmű, hogy a járvány teljes felkészületlenségben érte az európai országok közegészségügyi és katonai egészségügyi szerveit. Nem mintha bármit is tudtak volna ellene tenni, hiszen a korabeli európai népesség (akár a katonákat, akár a hátországi civileket vesszük figyelembe) egészségi állapota régóta a kritikus szinten mozgott. Az elégtelen táplálkozás, az egészségtelen pótélelmiszerek, a vitaminok teljes hiánya, vagy éppen a fűtőanyag hiánya súlyosan legyengítette az európai emberek immunrendszerét, ami így tökéletes terepet biztosított a járvány tömeges elterjedéséhez.
De miért is lett spanyolnátha a spanyolnátha? Mert hiszen, ha nagyon korrektek akarunk lenni, inkább illene rá az „amerikai nátha”, vagy éppen a „francia nátha” elnevezés. Utóbbira az a magyarázat, hogy Európában, első ízben a franciaországi Brest erődjében jegyezték fel a kór megjelenését. A francia katonai hatóságok azonban megtiltották a sajtónak, hogy írjanak a járvány terjedéséről és egyáltalán a létezéséről. Jogos volt a félelem, hátha az ellenfél németek megsejtik, mi tizedeli a francia katonákat és akkor végzetes támadást indítanak az antant ellen. Erre ugyan kevés esély volt, hiszen betegség határokat és frontvonalakat el nem ismerve lesújtott a német hadsereg bakáira is. Azonban hasonló okokból a német katonai vezetés is teljes hírzárlatot rendelt el a tömeges megbetegedésekkel kapcsolatban, így a betegség lassan egész Európában elterjedt úgy, hogy a lapok még csak tudomást sem vettek (vehettek) róla, mígnem egyszer csak felütötte a fejét a semleges Spanyolországban is, ahol a madridi lapok azonnal beszámoltak róla. Innen lett az elnevezés: spanyolnátha.
Természetesen a súlyos epidémia rövid időn belül az emberek elméjét is megfertőzte. Az Egyesült Államokban például elterjedt az a szóbeszéd (s ez talán jobban terjedt, mint maga a járvány), hogy a betegséggel amerikai orvosnak álcázott német kémek oltották be a derék amerikai lakosságot. Egy másik hajmeresztő legenda szerint a kórt a német tulajdonú Bayer gyógyszergyár Aspirin elnevezésű termékének alapanyagába keverték bele a német kémek. Ezzel szemben már 1918-ban kiderült az, hogy az Aspirin az egyetlen hatékony gyógyszer a kór ellen, amellyel ugyan teljes gyógyulást közel sem lehetett elérni, de lázcsillapító hatása révén jó néhány esetben elviselhetőbbé tette a kínt.
A járvány a közben az összeomlás szélére kerülő Osztrák–Magyar Monarchia Magyarországát is megviselte. Ha nem volt elég a birodalom felbomlása, a Károlyi-féle sikertelenség-sorozat, vagy éppen a hadsereg magyar egységeinek értelmetlen szélnek eresztése, a helyzetet tovább súlyosbította az 1918 októberére az előző évhez mérten tízszeres halálozási mutatóval tomboló spanyolnátha. A járvány terjedésének mértéke ugyanúgy érdekelte a magyar embereket, mint az időjárás, ezért az újságok jelentős része rendszeresen közölte a megbetegedések és az elhalálozások aktuális számát az időjárásjelentés mellett.
A betegség magyarországi elharapózása, s az arra adott hatósági válaszreakciók, talán a legtökéletesebben jelképezik a magyar állam összeomlását. Orvoshiány, a kórházak ellátatlansága, a legalapvetőbb egészségügyi szűrés nélkül a hátországba hazatérő katonák tömege, az elégtelen élelmiszerellátás és az időjárás egyaránt szolgálta a katasztrófahelyzetet. A megmaradt hatóságok teljesen tehetetlenek voltak. Ahogy Gerő András történész, egy a témával foglalkozó tanulmányában megjegyzi: „A főváros legszívesebben bezáratta volna a kávéházakat, de ezt teljesértékűen nem tehette meg, mert a kávéházaknak fontos szerepe volt a lakosság ellátásában. Tapasztalati tényként adódott, hogy mindenhol, ahol nagy tömeg van, jobban terjed a járvány, ezért kísérletet tettek arra is, hogy korlátozzák a túlzsúfolt villamosokon történő utazást. Továbbá fel kívánták függeszteni a nagymiséket is. Ezek az intézkedések a társadalom körében igencsak népszerűtlennek bizonyultak, hiszen a jegyrendszertől, a háborús megpróbáltatásoktól sújtott lakosság nehezen viselte el a mindennapi életét más dimenziókban is korlátozó intézkedéseket”.
De bármely hatóság, bármely kísérlete szinte teljesen eredménytelen maradt, nem csak Magyarországon, de szerte a világban. Egy eredmény azonban kétségkívül volt: megkezdődtek az influenzával kapcsolatos tudományos kutatások, amelyek eredményeként az 1930-as években az Egyesült Államokban megjelent a betegség elleni védőoltás.
Balogh Gábor
(A borítókép a Várkert Bazárban tavaly ősszel megnyitott Új világ született c. kiállítás Spanyolnátha-termében készült)
