Kovács Károly: Megállj, megállj, kutya Szerbia!
Boszniának hegyei, A fekete kövei Az a magyar királyé. Mégis az a Szerbia, Az a kutya Szerbia El akarja venni. Megállj, megállj, kutya Szerbia! Nem lesz tiéd soha Bosznia! Mert a magyar nem enged, Míg a vére megered, Bármennyit is szenved. Rajta, rajta, vitézek, Fiatalok, öregek, Fegyvert ragadjatok! Mert nem tudjuk, hogy mikor, Mert nem tudjuk, hogy mikor Fújják az alarmot. Akárhogy is dörög az ágyú, Nem félünk mi a Szerbiától. Megrohanjuk a sáncot, Pusztítjuk a vad rácot, Míg hírmondó marad. Szerbiának hegyein, A fekete kövein Folyik már a csata. De sok vitéz, sok baka, A legények legjava Életét ott hagyja. Csak azt tudnám, hol lesz a sírom! Szerbiában, én úgy gondolom. Szerbiának hegyein, A fekete kövein, Ott lesz az én sírom.
