A NAGY HÁBORÚ LEGVÉRESEBB CSATÁI – II. RÉSZ
A világégésben szinte egy teljes generációt küldtek paranccsal a halálba, a legpusztítóbb öldöklések a nyugati fronton zajlottak – mégis, sokáig „Nyugaton a helyzet változatlan” maradt.
A Verduni vérszivattyúként elhíresült 10 hónapnyi öldöklés 1916 februárjában kezdődött. A német cél Verdun-sur-Meuse város elfoglalása és annyi francia katona megölése, hogy a francia harci morál összeomoljon és Franciaország békét kérjen. Ami a briteknek Somme vagy Gallipoli, az a németeknek és a franciáknak Verdun: a frontvonalak nemigen változtak ez idő alatt, de a csatatéren 542 ezer francia és 435 ezer német maradt. Közel 40 millió tüzérségi lövedéket lőttek egymásra a harcoló felek, Verdun vidékét ma is bombatölcsérek tarkítják, bizonyos területek pedig mindmáig alkalmatlanok földművelésre vagy kirándulásra a fel nem robbant lövedékek miatt.
A világháború két legnagyobb „vágóhíd-csatája” közül Somme a brit történelemben a legértelmetlenebb csata szinonimája lett: az alapos tüzérségi előkészítés ellenére a csata nyitónapján 60 ezres vesztesége volt az antant csapatoknak. 1916 júliusa és novembere között pedig összesen 624 ezer embert veszítettek, velük szemben a németek is több, mint 600 ezret. Az antantnak külön fájó, hogy ez a támadás sem hozta meg az áttörést, pedig emellett közel 100 tankot és 782 repülőgépet veszítettek.
Az Ypres harmadik csatájaként is ismert ütközet Nyugat-Flandriában, Passchendaele település környékén zajlott, 1917 júliusa és novembere között. Antanttervek szerint ez a támadás fogja összeroppantani a német védelmi vonalakat. Az eredeti „Passchendaele” városát eltörölték a térképről. Az intenzív tüzérségi tűz és a heves őszi esőzések következtében mind a védőknek, mind pedig a támadóknak szörnyű körülményekkel kellett megküzdeniük. Az iszapos-gödrös talajban tankok süllyedtek el, emberek fulladtak meg tömegesen. A brit miniszterelnök, David Lloyd George az értelmetlen veszteség és a rossz vezérkari döntések példájaként emlegette a későbbiekben a csatát – 1918 tavaszán a németek visszafoglalták a hatalmas áldozatok árán megszerzett területet. Az antant összesen több mint 448 ezer, míg a védekező németek 400 ezer katonát veszítettek.
A Ludendorff-offenzívaként vagy Kaiserschlacht (császárcsata) néven is ismert tavaszi támadás 1918. május 21-én kezdődött. A németek a háború során először voltak létszámfölényben a nyugati fronton, keletről a megkötött Breszt-Litovszki béke következtében ugyanis nem fenyegette támadás a császárságot. A németeket a brit tengeri blokád miatt az éhínség kínozta, és a főparancsnokság tisztában volt vele, hogy ha a friss amerikai csapatok megérkeznek a lövészárkokhoz, esélyük sem lesz megnyerni a háborút. A támadás sikeresen indult, de gyorsan megmutatkozott, hogy a német vezetésnek nem voltak egyértelmű célja, a területszerzés miatt az utánpótlást nem tudták megfelelő mértékben biztosítani és elégséges számú gyorsan mozgó csapatokkal sem rendelkeztek. A németek közel 700 ezer embert, az antant erők pedig 850–870 ezret veszítettek, a támadás meghiúsult – közel volt a háború vége.
A német támadás bukása után a németek rossz helyzetben voltak: a hadsereg harci morálja mélyponton volt, a legjobb egységeik nagy veszteségeket szenvedtek, napról-napra nőtt a friss amerikai csapatok létszáma a nyugati fronton. Az antant főparancsnok, Foch marsall parancsot adott Amiens elfoglalására. Amiens sikeres bevétele után az antant újabb támadások sorozatát indította el, a második Somme-i, második Arrasi és második Noyonsi csatákkal. A német védelmi vonalak összeomlottak, a német hadvezetés a csapatokat a Hindenburg-vonalra vonta vissza. Végül a végletekig kimerült és éhséggel küszködő németek nem tudták ezt sem tartani, a Cambrai-i csatában az antant áttörte a frontot. A „száznapos offenzíva” látványos siker volt, de nagy véráldozatokat követelt: a szövetségesek több mint egymillió, a németek 786 ezer embert veszítettek. A Német Császárság összeomlott és kapitulált: véget ért az I. világháború.
Farkas Sebestyén Lőrinc
