A LÉON GAMBETTA ELSÜLLYESZTÉSE
A Monarchia hadiflottájának első önálló tengeralattjáró-haditette megváltoztatta a háború menetét.
Az Osztrák–Magyar Monarchia tengeralattjáróinak legsikeresebb támadása a León Gambetta megtorpedózása volt. A francia csatacirkáló elsüllyesztése nemcsak azért volt jelentős, mert az I. világháború során ez volt a Monarchia tengeralattjárói áltál elsüllyesztett legnagyobb cirkáló, hanem azért is, mert a Georg von Trapp vezette akció mélyreható változásokat idézett elő az Adrián folyó tengeri hadviselésben. A Szerbiának küldött hadüzenet idején az Osztrák–Magyar Monarchia flottája összesen hat tengeralattjáróval rendelkezett, amely a háború végére huszonhétre duzzadt.
Szerbia 1914. december 3-án indított ellentámadása a Monarchia csapatait arra a vonalra szorította vissza, amelyről a háború kitörésekor megindultak. A szerb hadsereg a győzelemért hatalmas árat fizetett: 130 ezer katonája vált harcképtelenné, kifogyott az élelme, tartalékai teljesen kimerültek, nem volt hadianyaga és katonái sorában járvány ütötte fel fejét. Ahhoz tehát, hogy Szerbia tovább tudja folytatni a háborút, minden addiginál jobban szüksége volt az antant által tengeren küldött szállítmányokra. A központi hatalmak számára létfontosságú volt a balkáni fronton mielőbb legyőzni Szerbiát és Montenegrót. Ehhez elengedhetetlenül szükség volt a Szerbiába és Montenegróba szállítandó hadianyag és élelmiszer feltartóztatására, valamint egy sikeres hadművelet jelentősen segíthetett volna a cs. és kir. haderő megtépázott morálján.
Ennek tudatában 1915. április 22-én futott ki Georg von Trapp sorhajóhadnagy az SM U 5 tengeralattjáró fedélzetén, annak teljes legénységével. Céljuk az Adriai-tengert ellenőrző francia flotta meglepése volt. Jól tudták, hogy a francia flotta csatacirkálói Montenegró és Albánia partjainál járőröznek. Ez volt az a távolság, amelyet a cs. és kir. haditengerészet tengeralattjárói még meg tudtak közelíteni. Több napi utazás után érték el a kiszemelt partokat. Ekkor kezdődött a legénység számára a feszült várakozás. Ahogy arra a kapitány nemrégiben Az utolsó tisztelgésig. Egy osztrák tengeralattjáró-parancsnok történetei (fordította: Palágyi Zsolt, Garamond Hungária, Bp. 2017) címmel, magyarul is megjelent könyvében visszaemlékszik: „Este megpillantjuk az olasz parton a jelzőfényeket. Az útirány a szárazföldtől tíz mérföld távolságra vezet déli irányba. A legénység tájékoztatást kap a helyzetről. Minden irányba táv-csövekkel merednek a sötétbe, keresik a feltételezhetően itt tartózkodó blokádcirkálót. Idővel elfárad a szemük, és olyan dolgokat vélnek látni, amelyek egyáltalán nincsenek ott, fényeket, vagy sötét árnyakat, de végül mindig kiderül, hogy tévedés volt.”
A következő nap kiderült, hogy a hajó, amit előző futni hagytak, valójában egy francia csatacirkáló, a Léon Gambetta volt. Ez érthető frusztráltságot okozott a legénységnek, de egyben izgalmat is, hogy végre előkerült a várva-várt célpont. „Tudjátok mit láttunk ma éjjel? – kérdi a parancsnok. – Ezt a cirkálót. Elől van rajta az egyik kéménycsoport, hátul a második, ezek voltak a gaffos vitorlák, nem más. Az ördög vigye el! Pedig ma éjjel olyan szépen lelőhettük volna. A blokádcirkáló csak éjjel van a posztján. Úgy látszik, sötétben biztonságban érzi magát a tengeralattjáróktól. Valószínűleg megint jönni fog.” A legénység és a kapitány tisztában volt a csatahajó visszatérésével, de azt „levadászni” nem volt egyszerű, mivel a Gambetta csak esténként futott ki. Harmadik este is megjelent, de ezúttal sem sikerült elég közel jutni a hajóhoz.
Von Trapp kapitány a harmadik „elmulasztott” lehetőség után tudta, hogy már csak egy utolsó esélye maradt. Ekkor egy egyedi tettre szánta el magát; hogy a hajó a kilövéséhez megfelelő távolságba kerüljön, felszínfeletti támadás helyett felszínalattit tervelt ki. Ilyet addig soha nem próbáltak ki a cs. és kir. flottánál, még hadgyakorlaton sem került elő ilyen merész terv, és még víz alatt is felmerül a veszélye annak, hogy a csatahajó irányt változtat, amellyel megint meghiúsul a támadás. Von Trapp kapitány mégis úgy döntött, hogy a soha ki nem próbált, rizikós akciót végre hajtja. Most vagy soha, gondolhatta.
A kapitány a támadás kimenetelére így emlékszik vissza: „A tengeralattjáró hangtalanul az ellenség felé veszi az irányt, míg szabad szemmel is felismerhető nem lesz, aztán víz alatt folytatja útját. Vajon elég fényt ad majd a Hold? Egyre csak keres és keres, de semmit sem látni. Lehet, hogy az ellenség idő közben irányt váltott? Most negyedszer is elhalassza a kilövést? A cirkáló irányt vált. Ha most elmegy, megint minden hiába volt. Ezúttal azonban a tengeralattjáró felé veszi az irányt.– Mindkét torpedót felkészíteni! A lövedék utolsó biztosítékait is kioldják és hallatszik a válasz: – Készen! Jobb torpedó – tűz! Gyors forduló, majd az első kémény irányába: Bal torpedó – tűz! A parancsnok figyeli a lövedékeket követő buborékcsíkot. Negyven csomó sebességgel, nyíl egyenesen száguldanak a cél felé. Ötszáz méter távolságról egy nagy hajó már nem tud kitérni. Minden nagyon gyorsan történik. A sziluett a periszkópban egyre kisebb, aztán már csak egy vékony csík látható a hajóból, majd az is eltűnik. Kilenc perccel a lövés után.” A támadás teljes sikert aratott, von Trapp kapitánynak és legénységének a 12 550 bruttóregisztertonna vízkiszorítású Léon Gambetta francia cirkálót sikerült elsüllyeszteniük.
A diadal pillanatában a tengeralattjáró személyzete már sejtette, hogy nagy horderejű sikert ért el. A Monarchia flottája a háború során addig még nem süllyesztett el ellenséges hadihajót. Mire az SM U 5 visszaért kikötőjébe, már gratulációval fogadták a legénységet és von Trapp kapitányt. Az 1915. április 27-én, a hajnali órákban elsüllyesztett Léon Gambetta páncélos cirkáló nagy véráldozat volt a francia flottának: a cirkáló 821 fős személyzetéből 684-en vesztették életüket. Ott veszett a hullámsírba a Léon Gambetta teljes tisztikara és a cirkálóhadosztály egész törzse Victor-Baptistin Senès ellentengernaggyal együtt. A Léon Gambetta elsüllyesztése mélyreható változásokat idézet elő: ezt követően a franciák cirkálóikat is kivonták az Adriáról, az Otrantói-szorosból és a továbbiakban csak a Földközi-tengeren operáltak. Helyettük az Otrantói-szorost rombolók és tengeralattjárók zárták le. Ráadásul Szerbiának és Montenegrónak szánt antant szállítmányok is minimálisra csökkentettek, ez pedig jelentősen hozzájárultak a központi hatalmak 1915 őszén indított balkáni hadjáratának sikeréhez. A Léon Gambetta elsüllyesztése stratégiai jelentőségén kívül a cs. és kir. haderőnek is jelentős diadal volt. A Monarchia megmutatta, hogy önállóan is képes egy sikeres hadművelet végrehajtására.
Nagy Gergely
